BB24 - futóverseny

cikador 2019.09.15, 14:15

BB24 - futóverseny

Csodás őszi napsütésben futhattak és kerékpározhattak azok, akik vállalták, hogy teljesítik a 24 km-es távolságot Bonyhád és Bátaszék között. Nem is lehetett volna szebb időt kívánni a verseny résztvevőinek, akik a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokától indultak. A távot egyéniben, kettő-, illetve hármas váltóban futhatták le a sportolók, valamint lehetőség volt kerékpárral is teljesíteni a távot, amit ugyan nem versenyidőre kellett teljesíteni, de érem érte mindenki nyakába kerülhetett.

Az idén is, ahogyan az előző évekhez hasonlóan, közel 200 fő indult el a Bátaszék-Bonyhád táv rajtjáról, akik közül az első, egyéni férfi befutó ismét Orsós Zolika lett, aki fantasztikus teljesítménnyel: 1:26:37-es idővel ért célba. Az nyerő váltót 1:32:13-as eredménnyel egy szekszárdi fiatalokból álló hármas futotta, ami a szervezők szerint őrületes teljesítmény. A bátaszéki futónagykövetünk, Busa Tamás is felállhatott a dobogóra, aki szintén kiváló időt futott. A női versenyzők közül a legjobb teljesítményt - még éppen két órán belül -, Ágoston Piroskának köszönhetjük, aki Szekszárdról érkezett a BB24-re. 

A nagy hagyománnyal rendelkező versenyen évről évre egyre több bátaszéki áll rajthoz, ami nagy öröm, hiszen a településünk vezetőinek is egyik fontos törekvése a helyben is működő sportágak és a sportolás népszerűsítése, amelyhez minden feltételt igyekeznek biztosítani. A BB24 is egy ilyen lehetőség, ahol most először futotta le a teljes távot városvezető, jó példát mutatva. Dr. Bozsolik Róbert nem csak házigazdaként áll helyt a versenyben, hanem az idei évben - nem kis teljesítményként - polgármesterként is a célba érhetett. 

Mindenkinek gratulálunk a fantasztikus teljesítményhez!

További képtalálatok:

https://www.facebook.com/bataszekert.hu/

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás