Beadták az első - az önkormányzat jóvoltából támogatott - védőoltást

cikador 2018.03.12, 10:50

Március 10-én a bátaszéki gyermekorvosi rendelőben először adták be a rotavírus elleni vakcinát, amelyet a város vásárolt meg. Kovács Szofi és Bercel az alapos vizsgálatot követően Omacht Erika doktornőtől kapta az ellenszert, amelyet szájon át adott be a gyermekorvos, hiszen ez az egyetlen védőoltás, amelyet nem injekció formájában kapnak a kicsik.

Tudni kell, hogy a vakcina nem tartozik a kötelezően beadandó védőoltások közé (és körülbelül 18.000 Ft-ba kerül, de kétszer kapják a gyerekek, azaz 36.000 Ft) ám a hazai szakmai fórumok állásfoglalása szerint érdemes a gyermekünket rotavírus elleni kezelésben részesíteni. A gyermekorvosok javaslata alapján a csecsemőket hat hónapos korukig kell a gyógyszerrel védetté tenni, ugyanis a vakcina fél éves kor után már nem véd kellőképpen.

A rotavírus-fertőzés okozza a legtöbb, enyhébb vagy súlyosabb kiszáradást okozó, hányással, hasmenéssel járó betegséget kisgyermekek és csecsemők körében. Ezért is tartotta fontosnak Bátaszék városa az érintettek kiemelt támogatását.

 

 

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás