Cikádor Kupa

cikador 2017.09.25, 13:23

Szombaton került megrendezésre a XIV. Cikádor Kupa, országos meghívásos karate verseny, melynek a Szekszárd Városi Sportcsarnok adott otthont. Furcsa kettőség, hogy bátaszéki rendezvény, és szekszárdi helyszín, de a résztvevő 32 egyesület 350 versenyzője, és legalább kétszer annyi nézője, megmagyarázza azt a fajta kényszert, melyet a Karate Szakosztály érez, amikor egy ilyen versenyt elvállal. Sajnos az 500 négyzetméter tatami és a látogatók száma teszi indokolttá, hogy a rendezvény egyelőre a szomszédba „költözött”. Ettől függetlenül egy ízig-vérig bátaszéki rendezvényről beszélünk, mert mind a versenyzők, mind pedig kiszolgáló személyzet a BSE aktív tagjai, vagy szülői háttér segítői. A Cikádor kupa anno, Alisca Bau Kupa néven látott napvilágot, mint felkészítő regionális verseny 2003-ban, és egy év kihagyással (2006-ban) töretlenül növekszik. Azóta nemcsak a neve és mérete változott meg, de a verseny célja is. A Cikádor Kupa már a Magyar Karate Szakszövetség kiemelt esemény naptárában lévő verseny, de a Magyar Wado Szövetség EB kvalifikációjának is fontos eleme. A hét órán keresztül tartó küzdelmek, 5 küzdőtéren zajlottak, és a fair play jegyében horvát bírókkal is tarkították a szervezők a játékvezetők sorát.

A Bátaszék SE csapata az utánpótlás kategóriák összesítésében a második, a haladó kategóriákban a 8. helyet tudták megszerezni. Az utánpótlás és a haladó kategóriákban ezúttal a KSI diadalmaskodott.

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás