Disznóvágás sváb módra

cikador 2018.11.25, 16:08

Disznóvágás sváb módra

A falusi népszokások közül talán az egyik legtöbb embert megmozgató hagyományos közösségi esemény a disznóvágás volt. Ahogyan a bátaszéki sváboknál is, téli időszakban akár 10-12 disznóvágáson is részt vettek a családok, hiszen a rokonságnak természetes volt, hogy segítettek egymásnak a nagy munkában. Az előkészületek is már napokat vett igénybe, és a disznóvágás napján hajnaltól késő estig munkálkodtak, de az azt követő napokban is akadt még teendő.

A hagyományos sváb disznóvágás nem különbözik sokban a magyar szokásoktól, csak pár eszköz, és a disznó feldolgozásánál végzett néhány mozzanat tér el. A disznó leölését követően a forrázó teknőben láncok segítségével két férfiember forgatta a disznót, forró vízzel öntötték és kaparták a bőrét, hogy minél hatékonyabban megszabadítsák az állatot a szőrétől. A már tiszta állatot rémfára akasztották, és elsőként az állat belsőségeit távolították el. A sváb hagyomány szerint orjára bontották a disznót, tehát a gerinc melletti bordacsontokat elvágva a gerinc egyben maradt. Az állat szétbontását követően a hackstockra (vágópad) helyezve vágták össze megfelelő módon a húst. A húsból elkészített ételek fűszerezése, és elkészítése sem sokban tér el a magyar disznótoros étkektől, hurkát és kolbászt, káposztát, sülteket, szalonnát ők is csináltak. Amit azonban minden disznóvágáskor csak a svábok készítettek, az a szauresz.  A belsőségekből készült ecetes, savanykás ételt csak ilyenkor tudták készíteni a friss hozzávalókból.

Disznótorkor a férfiak kinn az udvaron végezték a feladatokat, az asszonyok pedig a konyhában sürögtek. A sok munka közben azonban a humorral sem spóroltak, egymást és a gyerekeket is megviccelték. Szokás volt Bátaszéken, hogy a disznóvágás estéjén a szomszéd beöltözött maskarába, mindenféle ijesztő gúnyát magára öltött, és kérlelve, kiabálva a következőket mondva kopogott be a házhoz: „Éheznek a gyerekeim! Éheznek a gyerekeim!”. A sváb háznál mindig készítettek egy kisméretű hurkát, amit ilyenkor, kóstoló gyanánt a szomszédnak adtak. A sváb disznóvágás alkalom arra, hogy ezeket a szokásokat továbbadják a gyerekeknek, a fiataloknak, akik megtanulják, és majd remény szerint továbbörökítik az ő gyerekeiknek, hogy ez a szép népszokás megmaradhasson az utókor számára.

A Bátaszéki Tájház igazán autentikus környezetül szolgált a hét végén megtartott hagyományos, sváb disznóvágásnak, ahol a főböllér Schäffer István dirigálásával, a helyi német önkormányzat a német egyesület tagjaival közösen dr. Somosi Szabolcs jóvoltából, és Zsikó Lajos segítségével 130 emberre készítették el a disznótoros étkeket, amit este el is fogyasztottak. A disznótor ünnepen a Milich duó muzsikált.

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás