Értetek

cikador 2018.06.15, 10:49

2018. június 14-én az „Értetek!” stroke, alkohol és drogprevenciós program 7. állomása volt Bátaszék. A lakosság, az önkéntesek és a települési együttműködő szervezetek bevonásával, az önkormányzat, a civil és karitatív szervezetek (kiemelten a Magyar Vöröskereszt), valamint az iskolák közreműködésével megvalósuló, közös segítségnyújtásra épülő gyakorlat nagy sikert aratott.

A Kanizsai Dorottya Általános Iskola aulájában a bevont szakemberek segítségével a jelenlévők a stoke-nak mint hirtelen fellépő állapotnak a veszélyeivel, valamint a bekövetkezett baj megoldási lehetőségeivel ismerkedhettek meg.

A buszmegálló területén megrendezett komplex katasztrófa szimulációs gyakorlat minden mozzanata arra irányította rá a figyelmet, hogy alkoholos befolyásoltság alatt, droggal az emberi szervezetben mérhetetlen felelőtlenség autóba ülni, hiszen életek foroghatnak kockán egy rossz döntés miatt.

Bízunk benne, hogy a programmal sikerült ráirányítani a fiatalok figyelmét a felelősségteljes viselkedésre.

Vigyázzatok magatokra és egymásra a nyári szünetben is!

Képek