Felhívás - emlékek gyűjtése

cikador 2018.10.15, 11:40

Kedves Olvasóink!

Civil kezdeményezésre szeretnénk feltérképezni Bátaszék múltjának egy újabb szegletét. A hajdan a településhez tartozó külterületi részek életét igyekeznénk feltárni, a még meglévő írásos és tárgyi emlékeket próbálnánk összegyűjteni. A nemzetiségek életét bemutató kiállítások és rendezvények kapcsán már sok információt sikerült megismertetni a bátaszékiekkel, de a ’40-es évek előtti időszak történései, illetve a dolinai, leperdi, dömörkapui, kövesdi és lajvéri események kevésbé kerültek fókuszba. A tanyavilág emlékei, a vasúttal, a posta működésével, valamint a téglagyártással kapcsolatos relikviák is arra várnak, hogy összegyűjtsék és megismertessék őket az itt élőkkel, az érdeklődőkkel.

A munkafolyamat elindításának az első lépéseként szeretnénk megkeresni azokat az embereket, lokálpatriótákat, elszármazottakat, akik az információikkal, a meglévő tudásukkal és ismereteikkel, kézzel fogható emlékeikkel, kapcsolataikkal hozzá tudnak járulni a projekt sikerességéhez.

Kérjük Önöket, hogy jelentkezzenek a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol bővebb tájékoztatást kapnak!

Telefon: 74/493-690

E-mail: cikador@bataszekert.hu

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás