Soltvadkertet és Sármelléket előzte meg Bátaszék

bataszek 2016.05.26, 11:46

A Nemzeti Bor Maraton települések közti versenyén 8,23%-os részvétellel lett első városunk

A tavalyi évben is nagy lelkesedéssel fogadta Bátaszék a rajta keresztül haladó Nemzeti Bor Maraton programsorozatot. A rendezvény keretein belül versenyt hirdettek a települések között, a lakosságarányosan legtöbb támogató futót regisztráló város különféle díjazásban részesült. Tavaly 2. helyen vgeéztünk Soltvadkert után, munkánkat egy különdíjjal ismerte el az NBM szervezősége: 2015-ben filmet készített Bátaszékről.

2016-ban a városlakók még jobban odatették magukat: az oktatási intézmények mozgósításának hála, a péntek déli időpontban is annyi futót tudtunk mozgósítani, hogy idén az első helyet nyerte el Bátaszék.

A helyezések így alakultak:

1. Bátaszék: 8,23 % 

2. Sármellék: 8,08 % 

3. Soltvadkert: 6,61 %

Így nyerte el településünk a 2016. évi hivatalos NBM - RAJT helyszínét, melynek időpntja máris nyilvános: jövőre júniusban kerül sor a rendezvénysorozatra, és június 2-án rajtol el Bátaszékről!

Emellett még egy egyedülálló, 1.000.000 Ft értékű különdíjat kapunk, valamint a Nemzeti Bor Maraton főtámogatójának, az Evopronak köszönhetően, egy univerzális elektromos autó töltőállomást is telepítenek, és üzemelnek be a nyertes település számára!

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás