Szent Orbán kápolna

developer 2015.08.29, 23:46

 A bátaszéki hívek az 1739-es nagy pestisjárvány után fogadalmat tettek, hogy kápolnát emelnek, ha a vész elmúlik. Így épült fel a szőlőhegyen Szent Orbánnak, a szőlőhegyek patrónusának tiszteletére az a kápolna, amely 1754-ben már állt. Ekkor egy harangja és egy miseruhája is volt. Az 1775-ös vizitáció említést tesz a kápolna fa tornyáról is, az 1811-es jegyzőkönyvből pedig megtudjuk, hogy itt Orbán napján misét tartanak, ahova a bátaszékiek körmenetben vonulnak ki, s azt is, hogy egykor a pestis idején épült. Egyébként erre utal az oltár előlapját díszítő olajfestmény, Palermói Szent Rozália barokk képe, akit a pestis ellen hívtak segítségül.

A kápolna a barokk építészet szép emléke, dongaboltozatos, huszártoronnyal ellátott épület. Főoltárán Szent Orbán barokk képe látható pápai öltözetben, kezében kék szőlőfürtöt tart. A kép mellett két későbbi szárnykép is látható, Mária Magdolnát és Szent Flóriánt ábrázolja. A kápolnát 1990-ben újították fel.

 

Képek