Testületi ülésen hallottuk

cikador 2018.11.29, 08:08

Bátaszék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án, 16 órától tartotta a havi ülését a Városháza Millenniumi termében. Dr. Bozsolik Róbert polgármester napirend előtt foglalta össze a novemberi eseményeket, majd felhívta a figyelmet az előttünk álló évzáró programokra és feladatokra. Rávilágított arra is, hogy a huzamosabb ideje vízdíjhátralékkal rendelkezőket a szolgáltató szankcionálja, és kérte, igyekezzen minden érintett bátaszéki a lehetőségeihez mérten rendezni a tartozását.

A városvezetés meghallgatta a BÁT-KOM 2004 Kft. és a Bátaszékért Marketing Nonprofit Kft. 2018. évi, 1-10 havi beszámolóját, amelyet mindkét esetben jóváhagyott. A bátaszéki grémium szintén meghallgatta és elfogadta a 2019. évi önkormányzati rendezvényprogramokat a hozzárendelt költségekkel együtt.

Számos napirendi pont megvitatásra került. Rendeleteket kellett felülvizsgálni, a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletet aktualizálták, szó esett a város környezeti állapotáról, a szennyvízcsatornázás alakulásáról, az önkormányzat gazdálkodásához kapcsolódó kormányzati funkciók kiegészítéséről, jóváhagyták az Informatikai Biztonsági Szabályzatot, és elfogadták a háziorvosi tevékenység ellátására kötendő feladat-ellátási szerződést is.

A városvezetés és a képviselő-testület tagjai is nagyon pozitívan értékelték a bátaszéki védőoltási program alakulását, amely nemcsak megyei szinten, hanem országosan is kuriózumnak számít. Dr. Omacht Erika gyermekorvos hangsúlyozta, hogy olyan önkormányzati támogatási lehetőségről van szó, amelyikkel szívesen éltek a kisgyermekes családok, és amelyik jelentősen segítette számukra az egyébként nem olcsó védőoltásokhoz jutást.

Szintén fontos döntés született egy jelentős helyi érték megvásárlásáról is. A teréziánumi épületek közül művészi értékben kiemelkedik a Budai út elején álló, egyemeletes épület, amelyik eredetileg az uradalmi számvevőség központja volt, újabb időkben pedig a Búzakalász TSZ központi ingatlana. A jelenlegi tulajdonos felajánlotta a Számvevőséget megvételre, és a testület döntése alapján a közeljövőben megtörténhet az adás-vétel.

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás