Testületi ülésen hallottuk

cikador 2022.09.01, 08:00

Testületi ülésen hallottuk – augusztus 31.

 

A testületi ülés kezdetén napirend előtt tájékoztatta Bátaszék Város Polgármestere, dr. Bozsolik Róbert a megjelenteket a két ülés közötti eseményekről. Beszámolt többek között Zádor Jenő családjának a bátaszéki látogatásáról, a Város Napja rendezvényről, az aktuális TETT-megbeszélésről, a harangláb felállításának az egyeztetéséről, az energiabeszerzési közösség létrehozásának a lehetőségéről (amelyik végül nem valósult meg), a víziközművagyon átadásáról, a nagysallói testvértelepülési kapcsolat felvidéki megerősítéséről, illetve az augusztus 20-i városi ünnepélyről.

Ezután dr. Somosi Szabolcs alpolgármester kért szót. Az elektromos rollerrel közlekedők gyakran szabálytalan közúti jelenlétével kapcsolatban emelt szót, és kérte a rendőrség tájékoztatását. A város polgármesterét ezzel kapcsolatban tájékoztatta a rendőrség munkatársa, aki elmondta, folyamatban van a szabályozás pontosítása és aktualizálása, amelyet követően a hivatalos álláspontot is kommunikálni fogják.

Dr. Kostyálné dr. Kovács Klára bizottsági elnök a szociális támogatások év végi fontosságára irányította rá a testület figyelmét, és kérte a finanszírozás biztosítását.

A villamos- és a gázenergia árváltozásából adódóan a 2022. évi költségvetésben jelentkező többletkiadások vizsgálata, a finanszírozhatóság érdekében szükséges döntések meghozatala következett.

Bátaszék Város Önkormányzata Képviselő-testülete a villamos- és a gázenergia árváltozásból adódóan a 2022. évben felmerülő többletköltségek vizsgálatáról szóló előterjesztésben foglaltakat tudomásul vette, és utasította az önkormányzat irányítása alatt lévő intézmények, kft.-k vezetőit, hogy dolgozzanak ki konkrét, számszerűsített intézkedési javaslatot az energiaköltségek csökkentése érdekében, amelyek alapján készüljön előterjesztés.

Dr. Bonnyai József részletezte azokat a nehézségeket, amelyek az önkormányzatra várnak. A rezsiemelkedés, az elszabaduló energiaárak miatt többek között az intézményeink, a közterületeink áram- és gázellátása a tét. Dr. Puskás Imre hangsúlyozta, hogy a szomszédunkban zajló háború és a háborúra adott válaszok az okozói a kialakult helyzetnek. A véleménye szerint arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldásokat a kialakult helyzetben. Többen is megerősítették a megoldáskeresés fontosságát.

Tájékoztatót hallhatott a városvezetés a BÁT-KOM 2004 Kft. 2022. évi üzleti tervének első féléves teljesüléséről, módosították a kft. közfeladat-ellátási szerződését, és jóváhagyták az önkormányzati bérlakásállomány 2022. évi felújítási tervének módosítását.

A testület kezdeményezte a bátaszéki tanuszoda üzemeltetésének az átadását a Magyar Állam részére. Ennek az oka a fenntartási költségek hihetetlen mértékű emelkedése. Ha és amennyiben szeretnénk a következő évben működtetni az uszodát, abban az esetben 2023-ban a fenntartási költségek mintegy 70 millió forinttal emelkednének.

A Bátaszékért Marketing Nkft. 2022. évi üzleti tervének első féléves teljesülését elfogadta a testület, a 2022. évi üzleti tervének II. számú módosítását azonban nem hagyta jóvá.

A városi óvoda tekintetében beszámolót hallhattak a 2021/2022-es nevelési év végrehajtásáról, valamint a 2022/2023-as nevelési év előkészületeiről, főbb feladatairól. A szociális bizottság elnöke az óvodai élettel kapcsolatban érdeklődött, közvetítve a hozzá érkező szülői jelzéseket és kéréseket.  

Ezt követően többek között tárgyalták a Bátaszék Város Német Nemzetiségi Önkormányzatával megkötött szerződés módosítását, illetve döntöttek a településtervvel, a kézikönyvvel és a településképi rendelettel összefüggő helyi partnerségi egyeztetés szabályairól. Módosították a 2022. évi Gördülő Fejlesztési Tervet. Nemleges döntés született a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Tolna megyei szervezetének támogatási kérelméről, viszont a Szent István téri betonút felújítását megszavazták. Kiválasztották a vállalkozót a Kövesdi utca gyalogos átjárójának a felújítására. A városvezetés A TOP-3.2.1-16-16TL1-2019-00026 azonosító számú „A Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola B és C épületének energetikai korszerűsítése” elnevezésű projekt megvalósításához többletforrást biztosít. Döntés született a templom körüli vadgesztenyefák ápolására forrás biztosításáról, és a helyi civil szervezetek második félévi támogatásáról, valamint a kövesdi bekötőút pótmunkájának a finanszírozásáról.

A testületi ülés teljes anyaga megtekinthető itt:

https://bataszek.hu/2022_augusztus_31i_testuleti_ules

 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás