A lakástüzek megelőzhetők

cikador 2018.10.03, 08:58

Néhány alapvető szabály betartásával a lakástüzek megelőzhetők!

A lakóházakban előforduló tüzek magunk és szeretteink életét, anyagi javaink biztonságát veszélyeztetik. A tűzvizsgálati eljárások tapasztalataiból megállapítható, hogy a legtöbb lakástűz emberi mulasztásra, gondatlanságra, vagy szándékosságra vezethető vissza. A lakástüzek legtöbbje némi odafigyeléssel megelőzhető.

A lakástüzek okai és megelőzése

A nyílt láng használata a lakástüzek legfőbb forrása. Nyílt lánggal leginkább a tűzhelyek, a kandallók és a kályhák üzemelnek, így arra kell kiemelten figyelnünk, hogy semmilyen gyúlékony anyagot ne tároljunk a közelükben (például ne a kandalló hőjével próbáljuk szárítani a kimosott ruhákat)! Komoly gondot okoznak a felelőtlenül elhelyezett, illetve magukra hagyott gyertyák és mécsesek is. Ezek esetenként könnyen leverhetőek vagy égve felejtve gyújthatják meg a környezetükben lévő éghető anyagú tárgyakat (jellemzően függönyök, terítők, esetenként bútorok), amikből percek alatt lakástűz alakul ki. Ilyen veszélyt jelent felügyelet nélkül hagyott adventi koszorúkon égő mécsesek, gyertyák.

A lakásokban a fűtőberendezések és az elektromos berendezések meghibásodásából eredő tüzek is nagy számban fordulnak elő. Fontos, hogy elektromos hősugárzót vagy a gázzal működő fűtőberendezést úgy helyezzük el a lakótérben, hogy éghető anyag ne érjen hozzá, valamint az éghető anyag kellő távolságban legyen a fűtőtesttől. A használatban lévő gázkonvektor burkolata olyan magas hőmérsékletet is elérhet, amely a ráterített ruhát meggyújthatja, ezért a fűtőberendezésen ne szárítsunk ruhákat. A lakóépületekben az elektromos hálózatokat gyakran túlterhelik a lakók a nagy fogyasztású eszközökkel. Ez ellen leginkább az elektromos hálózat karbantartásával, megfelelően méretezett eszközök, hosszabbítók, csatlakozók használatával tudunk védekezni. Kerüljük a szabálytalan villanyszerelést, mint például az olvadó biztosítékok „megpatkolását”, a vezetéktoldásokat és egyéb szabálytalanul kialakított kötéseket, valamint a hosszabbítók egymásba kapcsolását. Amennyiben lehetséges különböző anyagú vezetőket (réz és alumínium) ne kapcsoljunk egymáshoz!

Az ágyban való cigarettázás is sok lakástűz forrása. A cigarettából kihulló parázs, vagy az ágyba kiborult hamutartó tartalma csak órák alatt fog tüzet okozni, pont akkor, amikor már alszunk! Komoly gondot tud okozni a csillagszórók és egyéb pirotechnika eszközök használata, mivel a termékek szikrái méterekre is el tud vetődni, így könnyen meggyújthatják a környezetben lévő éghető anyagokat. Ezeket a termékeket kizárólag szigorú odafigyelés mellett használjuk.

Kéménytüzek megelőzése

A kéménytüzek nagy része az égéstermék-elvezetőben lerakódott, elszurkosodott korom gyulladására vezethető vissza, ennek előzménye pedig a helytelen tűzrakás és nem megfelelő tüzelőanyag használata. Az okok között a másodikként szerepel a kémény építőanyagainak elöregedése, az égéstermék-elvezető nem megfelelő műszaki állapota.

Mitől keletkezhet szurok?

Nem megfelelő tüzelőanyag használata – hulladék vagy vizes, nyersfa elégetése.

A tüzelés során kevés a levegő – a keletkező füstgáz hőmérséklete csökken, a benne lévő vízpára kicsapódik és a tökéletlen égésből visszamaradó anyagokkal összekeveredve lerakódást képez.

Helytelen tűzrakás – a tűztér túlterhelése.

Túlméretezett a tüzelőberendezés – alacsony hőmérsékletű vízkörre nagy teljesítményű kazánt kötnek.

Hőfokszabályozós kazánok helytelen kialakítása – a kazán automatikusan 60 °C-nál lezárja a levegőt, a visszatérő víz pedig lehűti a füstgázt.

Mit tehet Ön? Gondolja meg kétszer is, mit tesz a tűzre!

Ne kerüljön az égéstérbe rongy, gumi, műanyag, színes vagy fényes reklámújság, festett, lakkozott fa vagy bútorlap, mert ezek elégetésekor több korom rakódik le a kéményben, tönkre teszik a tüzelőberendezést, a bennük található káros melléktermékek, mérgező, rákkeltő anyagok a levegőbe és a hamuba kerülnek, veszélyeztetve az egészséget és a környezetünket.

Hogyan kerülhetjük el a kéménytűz kialakulását?

Az emberek számára nagyon fontos a biztonságos otthon, arra azonban ritkán gondolnak, hogy ezért a biztonságért maguknak is tenniük kell. Például a tüzelő-, fűtőberendezések körültekintő üzemeletetésével és a kéményseprők munkájának támogatásával. A kéményseprők az évente, kétévente végzett általános ellenőrzés során fényt deríthetnek az égéstermék-elvezetők kialakításából fakadó hibákra, a négyévente esedékes teljes körű műszaki felülvizsgálat során pedig az égéstermék-elvezetők elöregedéséből fakadó problémákra.

A szurok képződéséből fakadó kéménytűz elkerülhető a rendszeres kéményseprőipari ellenőrzéssel és a szükséges tisztítás elvégzésével. Mind a korom, mind a szurok begyulladása, továbbá a dugulás és egyéb üzemzavar megelőzhető az égéstermék-elvezető kéményseprő felügyelete mellett történő kiégetésével.

A kémények időszakos ellenőrzése a magányszemélyek számára már több mint két éve ingyenes. A családi házban élőkhöz, ahová nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet, a kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglal. Az egylakásos ingatlanok tulajdonosai, használói az égéstermék-elvezetők időszakos felülvizsgálatát – a sormunkát – a kéményseprőipari szervtől (BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ) igényelhetik a www.kemenysepres.katasztrofavedelem.hu honlapon keresztül online, az ingyenesen hívható 1818 számon, valamint írásban, illetve személyesen a megyei ellátási csoportoknál. A társasházban vagy lakásszövetkezeti lakóépületben élőkhöz írásbeli értesítést követően hívás nélkül érkezik a kéményseprő, oda ahol szilárd tüzelőanyaggal fűtenek évente, ahol gázzal, kétévente egy alkalommal.

Fontos, hogy a kéményseprő által megállapított kéményhibákat mihamarabb, de legkésőbb a következő ellenőrzés időpontjáig, lehetőleg a fűtési szezont megelőzően, szakemberrel javíttassák ki!

Életveszélyes hiba feltárása esetén tilos a tüzelő-, fűtőberendezés és a kémény használata a hiba teljes elhárításáig és az új használatbavételi engedélyek beszerzéséig!

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás