Flórián nap

cikador 2019.05.06, 12:42

Szent Flórián ünnepe Bátaszéken

Május 5-én a védőszentjét ünnepelte a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság és a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület a diák tagozatával együtt. A megemlékezés a gépjárműfecskendő felvonulással vette kezdetét. A menet a Hunyadi utcából indult, és a város több közterületét érintve a Kossuth Lajos utcai Flórián szoborhoz érkezett. A Himnusz közös eléneklését követően dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője emlékeztetett Szent Flórián ma is megbecsülendő tetteire. Bóta Gyula bátaszéki tűzoltóparancsnok elmondta: „A mi dolgunk, hogy a rendelkezésre álló ismeretek és a legjobb tudásunk segítségével a mában helytálljunk olyan veszélyhelyzetekben, amelyek kárt okozhatnak a bátaszéki és a környéken élő polgárok életében vagy egyéb javaiban. Nem kis felelősség, tudom, mint ahogyan azzal is tisztában vagyok, hogy a Bátaszéken szolgáló szakemberek és önkéntesek mindent megtesznek azért, hogy az elődeik által kitaposott, jó úton haladjanak. Flórián napját pedig ma is a személye előtti főhajtással tartjuk nyilván, és büszkén kijelentjük 2019-ben is, hogy az elkötelezett hivatástudat alapja a vállalt munkába vetett hit és a hagyományokhoz való ragaszkodás.”

A koszorúzás alatt a bátaszéki gimnazista, Schroth Anna játszott trombitán, majd a helyi általános iskola tanulója, Szilágyi Patrícia mondott verset. A Szózat dallamait követően a jelenlévők a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise helyszínére, a Nagyboldogasszony Plébániatemplomba mentek, ahol folytatódott a megemlékezés. 

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás