Kiosztották Bátaszék Város Bora címeit

cikador 2019.03.24, 12:17

Bátaszék Város Bora

Bátaszék Város Önkormányzata fontosnak tartja, hogy a „Bátaszék Város Bora” magas presztízsű címmel támogassa a helyi borászok tevékenységét, melyet 2015. évtől kezdve kapják meg a kategóriájukban legjobb helyi borok. A díjak odaítélését a Bátaszék Térségi Hegyközség által kiírt borverseny előzi meg, melyet március 22-én tartottak. Az idei esztendőben 105 borminta érkezett, vörösbor kategóriában 50, fehérbor kategóriában 37, rosé bor kategóriában 16 és siller borból 2 mintát adtak le. A szakértői zsűri három bizottságának tagjai értékelés után 23 arany, 32 ezüst és 23 bronz minősítést állítottak ki, valamint megválasztották a 2019-es év ”Bátaszék Város Borát” is.

Az ünnepélyes díjátadón Nagy István, a Bátaszék Térségi Hegyközség elnöke elmondta, hogy a magyarországi borvidékek közül a Szekszárdi Borvidék - és így a bátaszéki szőlőterület is – egyre meghatározóbb helyet foglal el. A minőségi borkészítés nagyon fontos a nehézségek ellenére is, hiszen nincs két egyforma év. Az időjárási viszonyok megváltozásának következtében, amíg eddig a szőlő cukorfokáért kellett izgulni, úgy ma már a savakat kell figyelni a nedü készítése során A megváltozott körülmények ellenére is a borversenyen leadott számos kiváló borminta a bizonyítéka annak, hogy ezen a borvidéken is a megfelelő tudással és hozzáértéssel lehet szép borokat előállítani.

Dr. Bozsolik Róbert polgármester nagyon fontosnak tartja azt a munkát, melyet a Hegyközség végez, és ezért is hívták életre, öt évvel ezelőtt a „Bátaszék Város Bora” kitüntető címet, mellyel a helyi borászatok munkáját ismerik el. A pincészeteknek ez az elismerés is lehet egy lehetőség, ahol a tevékenységüket megmutathatják.  

2019-ben így a következő pincészetek borai kapták a kitüntető címet:

"Bátaszék Város Fehérbora" - a Werner Pincészet 2018-as évjáratú Chardonnayja.

"Bátaszék Város Rosébora" - egy 2018-as évjáratú Szekszárdi Kékfrankos a Mikóczi Pincészettől.

"Bátaszék Város Vörösbora" - az idei évben egy 2017-es Cabernet sauvignon a Garai Pincészettől.

Gratulálunk! A díjazott borokat a bátaszéki Turisztikai Információs Pontban lehet hamarosan megvásárolni!

                                                                      ok

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás