Testületi ülésen hallottuk

cikador 2021.07.01, 10:00

Testületi ülésen hallottuk

A napirendek számában és óraidőben is hosszúra nyúlt az idei év első, rendes testületi ülése szerdán, a Városházán. A település grémiuma teljes létszámmal, kilenc fővel határozott a 23 napirendi pontban.

A napirend előtti felszólalás lehetőségével dr. Puskás Imre, a FIDESZ frakció képviselője élt, aki két kérdést intézett a polgármesterhez, ami ugyan nem Bátaszék Város önkormányzati feladataival volt összefüggésben, de majdan érinti a település jövőjét is. A képviselő úr arról kért tájékoztatást, hogy miért és milyen politikai színekben indul ősszel dr. Bozsolik Róbert, városunk polgármestere az országgyűlési előválasztáson. A polgármester úgy fogalmazott, hogy ha a választópolgárok bizalmat szavaznak neki, akkor a választókerületében élőket, így Bátaszék lakosságát és életét szeretné segíteni, támogatni és előremozdítani. Arról pedig, hogy milyen politikai párthoz csatlakozna, korainak gondolta a kérdést, hiszen még az előválasztáson sem vagyunk túl. Annyit azonban hozzátett, hogy jelenleg semmilyen pártnak nem tagja, civil képviselőjelöltként kíván indulni a Tolna megye 1-es számú körzet képviselőjelöltjeként.

Ezt követően tértek rá a napirendi javaslatok tárgyalására, ami több témában is izgalmas vitákat generált a képviselők között. Dr. Kostyálné dr. Kovács Klára, a Szociális Bizottság elnöke indítványozta, hogy a tavalyi jutalmak kiosztása után az idei évben is az erkölcsi megbecsülés mellé ismét kapjanak pénzbeli jutalmat az egészségügyi és szociális szférában dolgozók. A testület 14 fő részére, személyenként 250 ezer forint egyszeri juttatást szavazott meg. Ezúton is köszönjük nekik és mindazoknak a civil szervezeteknek, intézményeknek és önkénteseknek, akik munkájukkal segítették a település koronavírus elleni védekezését.

A Gondozási Központ 2020-as évi beszámolójában szerepel, hogy a Gondozási Központ Nappali Intézményét a tavalyi esztendőben a járvány miatt háromszor kellett bezárni, ezáltal a munka megsokszorozódott. Az idősekkel igyekeztek a mindennapi kapcsolatot tartani és segítséget nyújtani minden olyan helyzetben, ami a megszokottól eltérő volt.

Jó hír, hogy beindulhat a népkonyha. A népkonyha szolgáltatás 2021. augusztus 1. napjával történő elindulásához szükséges volt jogi feltételeket biztosítania az Önkormányzatnak. Elfogadták azt a törvénymódosítást, amelybe bekerült a népkonyha, mint étkeztetéstípus, illetve ezzel is növekedik az Önkormányzat szabadon választott feladatainak száma. A Palliatív Humán Szolgáltató Központ fogja üzemeltetni a népkonyha szolgáltatást az arra rászorulók részére Bátaszéken.

Nem kis vitát generált a Bátaszéki Sportegyesület 3 millió forintos működésre, eszközfejlesztésre kért kompenzációja. Nagy Ákos, a BSE elnöke indítványozta, hogy az egyesület számára a pandémia okozta bevételkiesést az önkormányzat 3 millió forinttal segítse a 2021-es évben, a 4.5 millió forintos, már az idei költségvetésben megszavazott támogatáson felül. A vita végén a testület most nem szavazta meg a kért támogatási összeget, hanem a költségvetésből elkülönítették azt, és miután a testület egy tényeken és számokon alapuló javaslatot megkap, és annak elbírálása megtörténik, akkor ezt követően néhány héten belül hozzájuthatnak a sportolók a 3 millió forinthoz.

A sok egyéb napirendi javaslatok mellett döntöttek még néhai Herendi János plébános úr síremlékének megvalósításáról. Az önkormányzat a sírhelyet díszsírhellyé nyilvánítja, és várhatóan mindenszentek ünnepére elkészül a síremlék is.

A Bátaszékért Marketing Nonprofit Kft-vel megköttetett a városi rendezvények megszervezésére irányuló vállalkozási szerződés, valamint a közművelődési megállapodás módosítása is elfogadásra került.

A maratonira nyúló testületi ülés végén dr. Bozsolik Róbert megköszönte az együttgondolkodást. Az izgalmas és konstruktív vitát a kompromisszumon alapuló döntések zárták.

 

A további döntésekről részleteket a bataszek.hu/önkormányzat oldalon olvashatnak.

 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás