Civil a pályán

cikador 2019.03.20, 09:57

Civil a pályán

Dr. Bozsolik Róbert polgármester március 19-én civil fórumra hívta a bátaszéki szervezetek, egyesületek, klubok vezetőit, amelyen a jelenlévők többek között tájékoztatást kaptak az önkormányzat által meghirdetett támogatási lehetőségről, beszámolót hallgathattak meg a 2019-es városi rendezvényekről és a város nemzetközi kapcsolatainak a fejlesztéséről.

A városvezető köszöntő gondolataiban elhangzott, hogy eddig is fontos szerepet töltöttek be a mindennapi élet vezetésében, a programok megszervezésében, a kulturális sokszínűség bemutatásában a helyi értékeket felvonultató kollektívák, és az önkormányzat ebben az évben is számít a meglévő bátaszéki csoportok közreműködésére. Elmondta, hogy április 15-ig pályázhatnak a civil szervezetek arra a pénzbeli támogatásra, amelynek a segítségével megvalósíthatják, optimalizálhatják azokat a programjaikat, amelyeket szeretnének megvalósítani.

Takácsné Gehring Mária aljegyző a részletekbe is beavatta a fórum résztvevőit. Felhívta a figyelmet a támogatásban részesíthető tevékenységi körökre, a pályázathoz csatolandó dokumentumok fontosságára, valamint a határidő betartására. Hangsúlyozta, hogy az elbírálást követően napokon belül megkapják az elnyert támogatást a nyertesek. Az aljegyző asszony elmondta, hogy minden hivatalos fórumon megtalálható a felhívás, a részletek megtekinthetők a város hivatalos honlapján, és a személyes segítségnyújtást is felajánlotta a pályázóknak. Összesen 4 millió forint áll rendelkezésre, érdemes kihasználni a városi támogatási lehetőséget.

A Bátaszékért Marketing NKft. vezetője, Csötönyi László a 2019-ben megvalósuló városi programokról tartott beszámolót. Elmondta, hogy számos rendezvénnyel igyekeznek tartalmassá és színessé tenni a Bátaszéken élők és a településre látogatók életét. Hangsúlyozta, amellett, hogy örömteli a helyi szervezetek belső kohéziójának az erősödése, fontos cél lehet a különböző csoportok közötti együttműködés megszilárdítása.

A legnagyobb városi fesztivál ebben az évben a szeptember 6. és 8. között negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Bátaszéki Bornapok lesz, amelyen a neves fellépők mellett a bor és a gasztronómia szerelmesei is megtalálhatják a számításukat. A Királyi Gasztronómiai Est október 26-án várja az érdeklődőket.

A civil fórumon elhangzott a testvér-települési kapcsolatok erősítésének a folyamatos szándéka, de a városvezető az őszi gasztrokulturális rendezvény vonatkozásában a továbblépés lehetőségére is felhívta a figyelmet.

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás