Fiatalok a városért

cikador 2018.12.20, 12:22

FIATALOK A VÁROSÉRT

2018

Bátaszék polgármestere, dr. Bozsolik Róbert december 19-én, a Városháza Házasságkötő termében díjazta azokat a fiatal tehetségeket, akik 2018-ban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak valamely területen, és a munkájukkal öregbítették a városunk hírnevét. Az idén először az "Év Mecénása" oklevelet a Bát-Grill Kft. kapta, valamint elismerő oklevelet kapott Mezei Bonifácné,  a Napsugár Nyugdíjas Egylet leköszönő vezetője,  és Riglerné Stang Erika a közösségükben vezetésében, irányításában több, mint két évtizeden keresztül végzett tevékenységükért. Az elismerések az intézmények, a civil szervezetek vezetőinek a nagyrabecsülését fejezik ki, a méltatásokat követően az ajándékokat a városvezető adta át.

 

A Bátaszéki Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde díjazottja:

Pécsi Laura

Nagycsoportos óvodás, aki a Medinai Mesetalálkozón Fésűs Éva Toppantó királykisasszony című meséjét adta elő, amellyel elismerő szavak kíséretében vehette át az első helyezéssel járó díjat.

Laurát azóta meghívták a bátaszéki Vasutas Nyugdíjas Klub tisztújító taggyűlésére is, ahol a meséjét újra előadva nyerte el a közönség tetszését, valamint meghívást kapott a szekszárdi Háry János Mesefesztiválra is, amely 2019 májusában kerül megrendezésre. A mesék világa mellett Laura másik szenvedélye a tánc: a Felvidéki Néptánc Egyesület Aprók csoportjának oszlopos tagja, számos alkalommal bizonyította a tehetségét a város különböző rendezvényein. Laura továbbá kitartóan tanul balettozni a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda Táncművészeti tagozatán, Szekszárdon. Ha felnő, balett-táncos szeretne lenni.

Schultz Róza

A bátaszéki városi óvoda Lovacska csoportjának a tagja. Róza nagycsoportos, nagyon szépen tud mesélni, történeteket mondani, verselni. Ezt bizonyítja, hogy az idei medinai mesemondó találkozón első helyezést ért el A bánatos medve című meséjével.

Róza más területen is bizonyította már a rátermettségét: szereti a lovakat, évek óta jár a mórágyi lovardába lovagolni. Szép sikereket ért el, a lovas versenyeken is mindig eredményesen szerepelt. Ezért is került rá a választás, hogy Márton szerepében lóháton ő vezesse az óvoda apraját és nagyját a város utcáin keresztül.

A helyi általános iskola tanulói közül a következők részesültek elismerésben:

Forray Bence

Bence a Kanizsai Dorottya és Alapfokú Művészeti Iskola 8. c osztályos tanulója. Széles látókörű és nagy érdeklődésű fiatalember. Eddigi tanulmányai során mindig kitűnő bizonyítvánnyal zárta a tanéveket, az osztálya kiemelkedő tanulója. Számára a tanulás és a tudás is nagyon fontos érték.

Kiemelkedő tanulmányi munkáját az érdemjegyein kívül az is bizonyítja, hogy számtalan iskolai tanulmányi verseny állandó helyezettje.

Káldi Kata

Kata szorgalma példamutató, a tanulmányi eredménye is ezt tükrözi. A feladatai teljesítésénél a maximumra törekszik. Mindemellett rendkívül szerény, készségesen segít mindazoknak, akiknek pótolni kell a tananyagot.

Az elmúlt tanévben majdnem minden tantárgyból készült versenyre, és nagyszerűen teljesített. Kisiskolás kora óta részt vesz a Heimat tánccsoport munkájában, sok-sok fellépésén láthattuk táncolni.

Szabó Dalma

Dalma 8. b osztályos, rajztagozatos tanuló, és már második osztályos korától a művészeti iskola grafika és festészet szakának tevékeny tanulója. Munkáiban pontos, fegyelmezett és kitartó. Képalakításai magas szintűek, egyéniek, egyéni stílusjegyei miatt megismerhetők. A nyolc év alatt számtalan nemzetközi, országos és megyei eredményt ért el. Szinte minden pályázaton a legjobbak közé került, a képeivel rendszeresen a pályázatokhoz kapcsolódó kiállítás színvonalát emeli. Művészeti szakközépiskolába készül. Az utolsó tanévben a szekszárdi Művészetek Háza fényfestéses versenyén második helyezést ért el, és a roma eredetmese pályázaton fődíjas lett. Az évfolyam kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulója. Példamutató magatartása és szorgalma van. Kimagasló tanulmányi eredményeket ér el. Kitűnő tanuló évek óta. Segítőkész. Pontos, precíz munkát végez. Matematikából rendszeresen old meg versenyfeladatokat, levelező és több fordulós versenyeken is részt vesz. Iskolánkban az elsők között teljesít. Sokat tesz az osztályközösségért, képviseli az osztályt, ha kell.

Géringer Anna Kincső

Kincső 8. b osztályos, rajztagozatos tanuló. Felsőben kapcsolódott be a művészeti iskola grafika és festészet tagozatának munkájába. Határozott, nagy munkabírású, kitartó tanuló. Önálló, kreatív ötleteit rendszeresen sikeresen megvalósítja. A színeket rendkívül jól használja, szívesen, és magas színvonalon fest. A rajzpályázatokon is gyakran észreveszik festőiségét, kreativitását.

Legutóbb a Művészetek Háza fényfestéses versenyén különdíjat, a roma eredetmese pályázaton fődíjat kapott. A szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola illusztrációs pályázatán I. helyezést ért el. Évek óta kimagasló tanulmányi eredményeket ér el. Jeles tanuló. Segítőkész. Pontos, precíz munkát végez. Matematikából rendszeresen old meg versenyfeladatokat. Iskolánkban az elsők között teljesít. Sokat tesz az osztályközösségért, évek óta az iskolai diákönkormányzat aktív tagja, képviseli az osztályt. Gyengébbeknek segít, ha kell.

A gimnázium tanulói közül a következő diákok vehettek át jutalmat:

Biró Ágnes

A bátaszéki II. Géza Gimnázium 12. osztályos tanulója. Az eddigi évfolyamokat jó tanulmányi eredménnyel, példás magatartással és szorgalommal teljesítette. Az idegen nyelvek tanulása területén kiemelkedő munkát végzett. Német nyelvből jeles előrehozott emelt szintű érettségije révén középszintű C-típusú nyelvvizsgát, angol nyelvből felsőfokú C-típusú nyelvvizsgát szerzett. Angol nyelvből jeles, emelt szintű érettségivel rendelkezik. Három alkalommal is részt vett a Besigheim–Bátaszék diákcserén, ezzel színesítve a két város testvérvárosi kapcsolatát.

Sörös Noémi

A bátaszéki II. Géza Gimnázium 12. osztályos tanulója. A tanulmányai során példás magatartást és szorgalmat tanúsított. Az úszás sportágban alkotott kiemelkedőt, többszörös megyei bajnok, több alkalommal képviselte sikeresen megyénket a Diákolimpia országos döntőjén.

A BSE úszószakosztályának kiemelkedő munkát végző tagja.

Szabó Bálint

A bátaszéki II. Géza Gimnázium 12. osztályos tanulója. Az eddigi évfolyamokat jó tanulmányi eredménnyel, példás magatartással és szorgalommal teljesítette. Az irodalom és a versmondás terén alkotott kiemelkedőt. Számos szavalóversenyen ért el kimagasló eredményt. A városi rendezvényeken, több alkalommal megörvendeztette a hallgatóközönségét a felejthetetlen versmondásaival.

Fodermayer Eszter

A Bátaszéki II. Géza Gimnázium 12. osztályos tanulója. Az eddigi évfolyamokat kitűnő tanulmányi eredménnyel, példás magatartással és szorgalommal teljesítette.  Angol nyelvből középfokú C-típusú nyelvvizsgát szerzett, és jeles előrehozott, emelt szintű érettségivel rendelkezik.

A megyei és az országos szintű tanulmányi versenyeken elért rangos helyezéseivel méltóképpen képviselte gimnáziumunkat és városunkat.

Az Úszó Szakosztály oszlopos tagja. Eszter a korosztályának a határozott vezéregyénisége, olyan sportoló, aki hivatott vezetői feladatokra. Kicsikre, nagyokra egyaránt képes hatást gyakorolni, ezért szeptember óta a szakosztályban segédedzői szerepet tölt be. Besegít az óvodás vízhez szoktató csoportban, de komoly részt vállal a tehetséggondozásban is. A hitelességét a munkához való alázattal tudta kivívni, a mai napig is rendszeresen úszik, és ha a helyzet úgy kívánja, a csapattársait a vízben is segíti. A II. Géza Gimnázium 4X100 méteres lány váltójának tagjaként megyei ezüstérmet szerzett. Szorgalmára és tapasztalataira számít a szakosztály vezetése a jövőben is.

Somosi Szabolcs

A bátaszéki II. Géza Gimnázium 12. osztályos tanulója. Az eddigi évfolyamokat kitűnő tanulmányi eredménnyel, példás magatartással és szorgalommal teljesítette. Német nyelvből jeles középszintű érettségit és középfokú C-típusú nyelvvizsgát tett. Angol nyelvből középfokú C-típusú nyelvvizsgával rendelkezik.

Megyei és országos szintű tanulmányi versenyeken elért rangos helyezéseivel méltóképpen képviselte gimnáziumunkat és városunkat.

Bátaszék sportéletének is aktív résztvevője. Hosszú éveken keresztül a BSE karate szakosztályában edzett. 2013-ban a WADO-KAI magyar bajnoki címét nyerte el, Európa-bajnoki második helyezéssel is büszkélkedhet. Máig az úszószakosztály tagja, emellett a gimnázium futball csapatának lelkes szervezője és egyik legaktívabb játékosa.

Három alkalommal is részt vett a Besigheim–Bátaszék diákcserén, ezzel színesítve a két város testvérvárosi kapcsolatát.

Schroth Anna

A 2010/2011-es tanévben kezdte meg a zeneiskolai tanulmányait trombita szakon, jelenleg a továbbképző évfolyam 9. osztályos tanulója.

Minden évfolyamot jeles eredménnyel teljesített.

A 2013/2014-es tanév óta a Bátaszéki Ifjúsági Fúvószenekar tagja.

Munkája példaértékű, a közösség számára követendő mintát nyújt.

Halk szavú, csendes, megbízható, a munkájára, a jelenlétére mindig lehet számítani.

A tanára véleménye szerint: „Elhivatott, nagyon alázatos a zene felé, jól követi az instrukciót, öröm vele dolgozni. A fúvószenekar egyik legmegbízhatóbb tagja.

A kiemelkedő eredményekkel rendelkező sportolók:

Farkas András

Andris már több mint 4 éve az egyesületünk igazolt labdarúgója. Eleinte más sportággal együtt focizott, egy éve viszont már csak a labdarúgást űzi. Sok kemény, edzőjével megvívott csata és viharos edzésbefejezés után az idei év hozta meg azt a teljesítményváltozást, amit már régen várunk Tőle.

Talán ez az első év, hogy tisztességgel edzett és készült a mérkőzésre. Ma már nem kell noszogatni meccsen, tudja, hogy sokszor mindent oda kell adni magunkból egy sikeres mérkőzésért.

Szeret nyerni, és az egyéni céljai is megvannak a labdarúgásban. Az idei szezonban léphetett az ifi csapat öltözőjébe, és néhány meccs alatt kivívta magának a tiszteletet, és alapemberré vált. 9 góllal a csapat házi góllövő listáján a második jelenleg, és nagy szerepe van abban, hogy az ifi csapat a bajnokság első helyén telel.

Az U/16-os bajnokságban szenzációsan játszott az ősszel, és meghatározó embere volt a csapatnak.

Kétszer is előfordult, hogy egy mérkőzésen 9 gólt lőtt, és jelenleg, az őszi szezon végén 36 találat áll a neve mellett. Így összesen 45 gólnál jár a félévben.

Reméljük, hogy tavasszal is sok góllal segíti csapatát, és a jelenlegi második helyről sikerül az elsőre fellépni a társaságnak.

Bognár Barna

Barna az általános iskola 6. évfolyamos diákja, a Karate Szakosztály kiválósága. Rendkívül szerény, a munkához alázatosan viszonyuló sportoló, akivel nagyon jó együtt dolgozni. Barna néhány évvel később kezdett karatézni, mint a korosztálya, de a szorgalmának és a tehetségének köszönhetően üstökösként robbant be a hazai karate életbe, ledolgozva a pár évnyi hátrányt. Nagyon jó kiállású sportoló, ezért formagyakorlatban és küzdelemben is bevethető, igazán univerzális versenyző. Dublinban teljesítette a lehetetlent. A korosztályánál 1-1,5 évvel fiatalabban és 5-6 kg-mal könnyebb súllyal bravúros küzdelmekkel finalista tudott lenni az EB legnépesebb kategóriájában, végül ezüstérmet szerzett. A kata csapat vezető tagjaként a bronzéremig menetelt.

Győri Liána

Lia a II. Géza Gimnázium 10. évfolyamos tanulója, a Karate Szakosztály oszlopos tagja. Lia egész kisgyermekkora óta karatézik, az évek során több kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet. 2015 óta a Szövetségi Válogatott tagja, a versenyzéshez és a munkához profi módon álló sportoló. Ha elkapja a fonalat, igazi hidegvérrel, rezzenéstelen arccal semmisíti meg az ellenfeleit. Alázatos munkájával, teherbírásával igazi példakép lehet a felnövekvő lány generáció számára. 2018-ban nagyon jól indult az éve a pozsonyi Szlovák Grand Prix-n, a legjobb nyolcba jutott, de több országos versenyen is dobogóra tudott állni. Válogatott kerettag volt a több mint 30 országot felvonultató Wado-kai All Nations Bajnokságon, amelyre lelkiismeretesen készült, kiválóan helytállt. Sajnos az év végén egy sérülés hátráltatta a versenyzését, de bízunk benne, hogy jövőre ismét oszlopos tagja lesz a keretnek.

Izsák Bence

Bence az általános iskola 6. évfolyamos diákja, a Karate Szakosztály ifjú reménysége. Kivételes gyorsaságának és ritmusérzékének köszönhetően nagyon gyorsan a legjobbak közé nőtte ki magát országos és nemzetközi szinten is. Rendkívül szélsőséges érzelmű versenyző, amely nagyon sokszor a tatamin is megmutatkozik. Az évben több olyan nagy versenyen is dobogóra tudott állni, mint a WKF Magyar Bajnokság, a Hungarian Open, és az Országos Diákolimpia. Idei teljesítményét a Dublini stílus EB-n koronázta meg. A csapat legeredményesebb versenyzőjeként egyéni küzdelemben arany, csapat küzdelemben ezüstérmet szerzett.

Kiss Bánk Botond

Botond a II. Géza Gimnázium diákja, a Karate Szakosztály kiemelkedő teljesítményű sportolója, aki szívével és tudatosságával az év folyamán többször emelkedett a mezőny fölé. Saját korcsoportjában szinte kivétel nélkül minden versenyen dobogóra álhatott, amelyen elindult. Biztató, hogy még a 14 éves életkor betöltése előtt több versenyen is érmes helyen végzett a kadet kategóriában. Az év legnagyobb, hazai szinten is történelmi sikerét Botond érte el az angliai All Nations Championship bajnokágon, amelyen ebben a kategóriában eddig még magyar érmes sem volt. Komoly ellenfeleket maga mögé utasítva megnyerte a versenyt. Ezen kívül dobogós tudott lenni hazánk legnagyobb megmérettetésein a Hungarian Openen, a Tatami Kupán és az Országos Diákolimpián is. Botond nem csak a versenyzésében jeleskedik, a kisebb gyermekversenyeken már segítő szerepet tölt, és a tapasztalataival segíti a felnövekvő generációt. Bízunk benne, hogy a pedagógiai érzékét később kamatoztatni tudja a szakosztályban.

Nagy-Jánosi Botond

Botond az általános iskola 6. évfolyamos diákja, a Karate Szakosztály ifjú reménysége, a tehetsége idejekorán megmutatkozott. Már a tavalyi évben is rengeteg kiemelkedő eredménnyel hívta fel magára a figyelmet, amelyek az idén sem maradtak el. Hihetetlen jó taktikai érzékének és szorgalmának köszönhetően évek óta a korosztályának a meghatározó egyénisége országos szinten. Négy éve rendszeresen a dobogón végez hazánk kiemelt versenyén, a Magyar Bajnokságon, amelyet az idén még egy bravúros országos diákolimpiai ezüstéremmel is meg tudott fejelni. Univerzális versenyző, formagyakorlatban és küzdelemben is bevethető. A legutóbbi dublini Wado-Kai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett csapat katában a bátaszéki 12-13 éves csapatformációval.

Fodermayer Anna

Panni a II. Géza Gimnázium diákja, az úszó szakosztály legeredményesebb versenyzője. Kiváló hát és mellúszó, de kivételes képességei és vízfekvése miatt gyakorlatilag minden úszásnemben bevethető sportoló, akiben megvan a munka és a csapattársak iránti kellő alázat is. A 2018-as éve kiemelkedően sikerült, megyei szinten nem talált legyőzőre, sőt az országos diákolimpián is bronzéremre tett szert 100 méteres hátúszásban. Tehetségére és szorgalmára számít a szakosztály vezetése.

Szűcs Kristóf

Kristóf, vagy becenevén Szücsi az általános iskola 6. évfolyamos tanulója, és az úszó szakosztály egy rendkívüli tehetségű úszója. Kristóf teherbírása és küzdeni tudása tanítani való, óvodás kora úszik rendszeresen kihagyás nélkül. Mondhatjuk azt is, hogy nincs edzés Szücsi nélkül.  Kisgyermekkora óta töretlenül edz, és a helyi, regionális és megyei versenyeken a dobogó minden fokán állt már. Két éve folyamatosan Szücsi nyeri a 100 méteres megyei gyorsúszást, de mellúszásban is kiválóan helyt áll, rendszeresen a dobogón végez. Az éremtárból már csak egy országos diákolimpiai érem hiányzik, ami nem lehet kérdéses, ha a munkát hasonló szorgalommal és alázattal folytatja.

Zoltán Nóra

Nóra az általános iskola végzős diákja, az Úszó Szakosztály kiemelkedő szorgalmú sportolója. Rendkívüli monotónia tűrése miatt a ciklikus sportok nagy egyénisége, később akár a felnövekvő generáció példaképe is lehet. Legyen szó atlétikáról, triatlonról, vagy magáról az úszásról, Zozóka – ahogy a csapattársai hívják – vállalja az erőpróbát. Rendkívül jó gyors és mellúszó, amely megyei szinten is megmutatkozott több ízben. A 2018-as évadban megyei második helyen végzett a lány gyorsváltóval, bronzérmet szerzett egyéni gyors és mellúszásban. Az eredményeit a tehetségének és a szorgalmának köszönheti, és ezek a tulajdonságai a tanulmányaiban is megmutatkoznak, olyan sportoló, aki Bátaszék sportéletének egy komoly színfoltja lehet, és akivel hosszú távon tervez a szakosztály vezetése.

Gáll Kristóf

Kristóf a Kosárlabda Szakosztály egyik példaképe. Az első gyermekbajnokságban már szerepelt. Jelenleg az U13 regionális bajnokság hazai csapatának húzóembere. Az edzésmunkája kiváló, amelynek következményeként a mérkőzéseken a védekezésben és a pontszerzésében is a csapat egyik legjobbja. A kosárlabda iránti szeretete, kitartása példaértékű a csapattársai és a fiatalabb korosztályok számára. Csapatkapitányként meghatározó egyéniség a közösségi életben is éppen úgy, mint a pályán. Az úszósportban is jeleskedik, tanulmányaiban kitűnő, 6 éve zongorázik, hangversenyek és előadások állandó szereplője.

Bozsolik Sarolta

Saci a nagyrészt fiúkból álló U13-as kosárlabda bajnokságban remekül helytállt. Hatalmas lendülete, kitartása magával ragadja a csapata többi tagját. A mérkőzéseken lelkesen, kitartóan küzd, nem ismer lehetetlent, és nincs elveszett labda a számára. A legizzasztóbb feladatokat legtöbbször egy szép mosollyal nyugtázza, és pontosan, fegyelmezetten végrehajtja. A tanulmányaiban jeleskedik, az asztalitenisz szakkör aktív résztvevője, valamint a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület utánpótlás csoportjának oszlopos tagja.

Tóth Tarhos Előd

Tarhos az U11-es kosárlabdacsapat meghatározó tagja. Csapata a bajnokság legjobbjai között van a KSC Szekszárd után. Tarhos edzésmunkája példaértékű, pontos, figyelmes, szorgalmas. A mérkőzéseken az utasításokat pontosan betartja, és ezzel a csapatát sokszor a győzelemhez segítette. A pályán és azon kívül is tökéletesen lát, a fiatalkora ellenére tökéletes játékvezető, amelyről felnőtt korában biztos hallani fogunk még. A kosárlabda szeretetét a családjában szívta magába, az édesanyja edző, az édesapja játékvezető, a testvérei is kosárlabdáznak.  Példaképe Ferencz Csaba (Fepu), aki a klubhűsége miatt kiváló példakép.

Nagy érdeklődéssel fordul a történelem felé, illetve a kézügyessége a festészetben mutatkozik meg, ahol több munkája díjazásban részesült. A városi élet aktív szereplője, részt vesz a városi rendezvényeken, legyen szó várostakarításról, könyvtári-játszótéri rendezvényről.

Matejcsek Vajk

2012-ben született egy igazi sportos családba: Lerch Béla és Zsikó Éva unokája, Lerch Éva fia szinte az anyatejjel szívta magába a sport szeretetét. A nagyapja tanította meg sakkozni a most első osztályos Vajkit, aki az elmúlt félévben a sakk szerelmese lett. Nyáron, Alsónánán részt vett a Molnár Béla sakkedző irányításával megrendezett sakktáborban. Szeptember óta rendszeres látogatja a decsi körzeti sakkedzéseket, valamint a Bátaszéki Sakk Klub pénteki összejöveteleit, ahol a felnőttekkel vív késhegyre menő sakk partikat.

Azonnal bekerült a megyei bajnokságban néhány év kihagyás után ismét elinduló bátaszéki felnőtt sakkcsapatba. Rövid sakkpályafutásának legnagyobb sikereit az általános iskolások részére rendezett Rozsnyay Mátyás Emlékversenyen érte el a 8 éven aluliak korcsoportjában: Velencén harmadik, Tamásiban negyedik, majd a Bátaszéken megrendezett Mikulás kupán ismét harmadik lett.

A tehetsége és a szorgalma Rudolf Anna és Werner Anna tehetségéhez és szorgalmához hasonlítható.

Ill Norbert

Norbi kisgyermekkora óta mozog. Az egyesület meghatározó személyisége. Tökéletes csapattag, amelyet bizonyítanak az országos bajnoki címek mellett az Európa-bajnoki eredményei is. A 2018-as brassói EB-n formációban az első helyen végeztek. A Legjobb Utcai Csapat mellett Norbi az Alsónyéki Hagyományőrző Egyesület táncosa is.

Norbi az érettségi óta a második szakmáját tanulja. Segítőkészsége, kitartása, hozzáállása irigylésre méltó.

Bojás Eszter

A Bátaszéki Székelyek Baráti Körének és a Székely Kórusnak a tagja. Jó tanuló. Szép énekhangja és énektudása, tehetsége a zenéhez, zenéléshez már kiskorában megmutatkozott. Sokszor szerepelt Bátaszéken különféle rendezvényeken. Többször indult népdaléneklési versenyeken, amelyeken szép sikereket ért el. A Bátaszék című filmben is szerepelt a székelység képviselőjeként. Ugyanakkor a hangszeres zenét is kedveli, gitáron, balalajkán klasszikus és kortárs műveket is játszik. Az énektudásával országos versenyeken is megmérettette magát, és szintén szép eredményeket ért el: a Kicsi Óriások tehetségkutató műsorban, valamint karaoke versenyeken, ahol az ország legjobb tizenkettőjébe bejutott. Az éneklés és a hangszeres zene mellett kiváló sportoló is, karate, asztalitenisz, atlétika sportágakban jeleskedik. Országos versenyeken, diákolimpián is részt vett. Jelenleg honvéd kadétképzésbe kezdett.

További fotógaléria a következő oldalon találhatnak:

https://www.facebook.com/bataszekert.hu/?ref=settings

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás