Méz, méz, méz, termett méz... - rajzverseny

cikador 2018.03.12, 14:06

Tavaly novemberben a Bátaszéki Mikrotérségi Óvoda és Bölcsődében is megrendezték a „Mézes reggeli” programot, mely kezdeményezés már több mint egy évtizede kezdődött Szlovéniában, majd ehhez csatlakozott több európai ország, köztük Magyarország, és így Bátaszék is, Vörös Balázsék jóvoltából. A program célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségünk szempontjából fontos mézre és arra, hogy a jó étkezési szokásokat már gyerekkorban érdemes kialakítani. „Mézes reggeli” napján az óvodába érkező bátaszéki méhészek látták vendégül a gyerekeket, és meséltek a mézről, a méhekről, és természetesen a gyerekek kíváncsiságát is kielégítették. Ennek kapcsán hirdettek rajzpályázatot „Méz, méz, méz, termett méz…” címmel Vörös Júlia kezdeményezésére, aki méztermelőként, dekoratőrként és anyukaként is érdekelt ebben a témában. A rajzpályázat nagy sikert aratott az óvodások körében, hiszen rengeteg pályamunka érkezett. Háromtagú zsűri, Bátki Erika rajztanár, Schroth Zoltán méhész és Görcs Péter szobrászművész értékelték a beérkezett rajzokat. Március 9-én az óvoda Aulájában hirdették ki a rajzpályázat eredményeit.

Az első helyezettek korosztályként: Felkert Lara, Fülöp Adél, Janács Árpád, Szalai Laura, akik saját rajzaikkal díszített ajándékcsomagot vihettek haza. Az első 10 legjobb pályamű pedig hét helyi méztermelő (Bátai József, Kóródi Csaba, Parti István, Rohmann György, Schroth Zoltán, Szaif Mihály és Vörös Balázs) mézesüvegeire kerülnek majd címkeként.

Gratulálunk a nyerteseknek!

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás