Nőnap - Nőkről Nőknek

cikador 2017.03.09, 16:19

Március 8-án a nőket ünnepelte városunk is. A Petőfi Sándor Művelődési Házba hívta dr. Bozsolik Róbert polgármester úr város intézményeinek női dolgozóit. Ünnepség Bojás Eszter 7. osztályos tanuló ének-és gitárszólójával és Szabó Bálint, megyei szavalóverseny győztesének versével kezdődött, majd Polgármester Úr beszéde után köszöntötte a nőket egy szál virággal és édességgel a Nemzetközi Nőnap alkalmából.

17 órára rendhagyó és egyben különleges programmal várták a hölgyeket, akik a megszokott hétköznapokat hátrahagyva szerettek volna egy tartalmas és kellemes estét eltölteni nőtársaikkal. Az ünnepi délután első felében három előadást hallgathattak meg. Mészáros Vilmosné a nő szerepéről beszélt, a házasság, a család fontosságáról. Anna Labor képviseletében Balogh Mihályné mutatta be termékeit, melyek csak természetes alapanyagokból készülnek. A harmadik előadó Izsák Mónika volt, a Theta Healing önismereti módszerről tartott tájékoztatót. 18 órától a - hölgyek nagy örömére – szépülhettek a városunk szépségiparában dolgozó szakembereinek segítségével. Csodálatos frizurák, körmök és sminkek készültek, melyeket a meghívott fotóssal meg is örökíthettek. A szépség megőrzéséhez pedig a termékeket árusító szakemberektől információkat és tanácsokat is kaphattak.  A rendezvényen rész vett hölgyek megszépülve, jó hangulatban és már a következő nőnapra készülve indultak haza. Köszönet a hölgyek szépítőinek:

Ciao Bella Körömszalon, Szajkó Miléna

Szépítők, Matejcek-Lerch Éva és Szabó Niki

Balance Stúdió, Nagy Tibor

Hajszelídítő Fodrászat, Tóth Norbert

Anna Labor, Balogh Mihályné

Mentha Aquatica Bio- és gyógynövénybolt, Mászáros Vilmosné

Theta Healing, Izsák Mónika

Avon, Harcsa Edit

Fotó, Nagy Gabriella

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás