Polgármesteri párbeszéd a háziorvosokkal

cikador 2021.02.23, 08:31

Polgármesteri párbeszéd a háziorvosokkal

Dr. Bozsolik Róbert polgármester kezdeményezésére egyeztető megbeszélést tartottak hétfőn délután a Városházán.

A négy - bátaszéki praxist ellátó – háziorvost a városvezető mellett dr. Somosi Szabolcs alpolgármester és az aljegyző, dr. Firle Anna fogadták. A találkozó célja egyrészt az volt, hogy a jelenlegi oltási protokollról pontos tájékoztatást kapjanak a bátaszékiek, illetőleg az előreláthatólag néhány héten belül megvalósuló, tömeges oltás menete zökkenőmentesen történjen településünkön. Az oltások beadatása az önkormányzat közvetett alapfeladata, és egyben a háziorvosi alapellátás része, amit minden oltásra regisztrált számára biztosítani kell. 

Dr. Kostyálné dr. Kovács Klára, a legnagyobb pacientúrával rendelkező háziorvos elmondta, hogy az elmúlt három hetet tekintve heti 10-12-18 oltást tudtak beadni körzetenként, a múlt héten már 40 főt oltottak be, ami hasonló számadatot mutat, mint a megyei, illetve az országos átlag. Jó hír, hogy a héten 100 főnek lesz lehetősége beoltatni magát a kínai vakcinával. A megnövekedett számú oltásszám azonban megnövekedett adminisztrációs feladatokat fog róni a háziorvosokra és az asszisztenseikre. Nem beszélve azokról a koordinációs és szervezési feladatokról, amelyek majd a tömeges oltás kapcsán merülnek fel. Háziorvosaink ehhez a munkához kérnek segítséget az önkormányzattól.

Dr. Kostyál Artúr háziorvos hangsúlyozta, hogy a lakosok felé világos és egyértelmű tájékoztatás az egyik fontos feladat, hogy mindenki értse az oltási protokoll menetét. Például, hogy az oltásra jelentkezők tudják, jelenleg nincs mód oltóanyag-választásra. Egyelőre az oltásra regisztrált páciensek a szakma által kiadott, és egy rendszer által generált lista alapján kapják meg a vakcinát. A lehetőség azonban biztosított arra, hogy a felajánlott oltóanyagot a páciens visszautasítsa, így az oltási listáról ugyan nem kerül le, de biztosan később jut a koronavírus elleni védettséget biztosító védőoltáshoz.

Dr. Pató András háziorvos elmondta, az oltakozási kedv hétről-hétre növekszik, ami rendkívül fontos, mivel a tapasztalata is azt bizonyítja, hogy itt a harmadik hullám. Ahogyan kollégái, ő is az oltottságot tartja az egyetlen módnak a járvány további terjedésének a megakadályozására. Az oltóanyaggal kapcsolatos aggályokat pedig szeretné eloszlatni: azok a vakcinák, amelyek ma Magyarországon forgalomban vannak, mind biztonságosak!

Dr. Szabó Péter háziorvos pedig bízik abban, hogy folyamatos lesz az oltásra való regisztráció. Mindenkit arra kér, hogy akár papír alapon, akár elektronikusan jelentkezzen, és kérje a védőoltást. Azoknál, akik esetleg nem tudnak eligazodni az adminisztrációs felületeken, elsősorban a családtagok támogatására számítva, a háziorvosi rendelőben is segítséget adnak.

Az egyeztetésen a háziorvosok által kért plusz egészségügyi szakszemélyzet biztosítása mellett - ami már a héten érkezhet a háziorvosi körzetekbe - technikai eszközöket (számítógépek, nyomató stb.) is biztosít az önkormányzat, de a betegszállításban is segítséget nyújt majd. A tömeges oltás kapcsán felmerülő megnövekedett helyigényhez – amennyiben az érvényben lévő kormányrendelet megengedi – pl. a művelődési házat és a sportcsarnok épületét rendelkezésre bocsájtja, de a vakcinák hűtésének feltételeit megteremteni, vagy olyan egyéb más feladatok, mint az oltóhelyek közelében esetlegesen megnövekedett parkolóhelyek biztosítása is az önkormányzat feladata lesz.

A városvezetők és az egészségügyi szakemberek is azt kérik a lakosságtól, hogy mindenki regisztráljon, és oltassa be magát, hogy minél hamarabb visszatérhessünk a megszokott és szabad életünkhöz.

Az egyeztető tárgyalásról készült részletes híranyagot március 1-jén, hétfőn a Tolnatáj Televízió Cikádor Magazin című műsorában láthatják. Hétről-hétre frissülő oltási adatokkal kapcsolatos híreinket pedig keressék a város honlapján és Facebook oldalán!

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás