Részletes keresés

0 napsugar_nyugdijas_egylet_karacsonya

Napsugár Nyugdíjas Egylet karácsonya

December 12-én tartotta a Napsugár Nyugdíjas Egylet karácsonyi összejövetelét a Petőfi Sándor Művelődési Házban. 

Tovább olvasom
0 augusztus_20

Augusztus 20.

Augusztus 20-án, Szent Istvánról, az államalapításról emlékeztünk és ünnepeltük az új kenyeret. A református istentisztelet és a katolikus mise után a város lakói a Nagyboldogasszony plébániatemplomban gyűltek össze, ahol Fekete Zoltán református lelkész és Kürtösi Krisztián plébános igehirdetéssel és áldással szentelte fel az új kenyeret. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Bozsolik Róbert polgármester, melyben kiemelte: a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér szimbolizálja az összefogást, az emberek munkáját és a közös munka teremtő erejét. Ezután dr. Hadházy Árpád a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, beszélt a Magyarok Kenyere program által szimbolizált nemzeti összetartozásról, szolidaritásról és a összefogás jelentőségéről is.

A megáldott kenyeret az ünnepségen részt vevők hazavihették asztalaikra, hogy azzal szentelhessék meg otthonukban is az ünnepet.

 

Tovább olvasom
0 szeretet_karacsony

Szeretet karácsony

A Gondozási Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálata december 14-én tartotta karácsonyi ünnepségét, melyre 74 gyermek kapott meghívást. 

Tovább olvasom
0 ideiglenes_befogadok_jelentkezeset_varjak

Ideiglenes befogadók jelentkezését várják

~~Bátaszék területén sajnos egyre többször találkozhatunk szomorú sorsú állatokkal. Egyesületünk minden megtesz annak érdekében, hogy az adott helyzetet rendezni tudja, az érintett állat megfelelő környezetben, biztonságban legyen elhelyezve. Sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy ideiglenes helyeink megteltek, nem tudunk több állatot befogadni, mert nincs hová elhelyeznünk őket. Ezért kérjük a bátaszéki, illetve a környékbeli lakosok segítségét.
Miután az egyesület menhellyel nem rendelkezik, a kutyusok elhelyezését kizárólag ideiglenes befogadókkal tudjuk megoldani, kizárólag ezen múlik, hogy a bajban lévő állatokon segíteni tudjunk. A hozzánk kerülő kutyák előéletéről, viselkedéséről gyakran semmit nem tudunk, de minden esetben ellenőrizzük őket személyesen, így olyan helyet keresnénk nekik, ahol megoldható a biztonságos elhelyezés akkor is, ha esetleg nem jönne ki, a már meglevő kutyusokkal, esetleg cicákkal. Kérjük, segítsen, hogy esélyük legyen olyan életet élni, ami alanyi jogon kijárt volna nekik eddig is.
Amit biztosítunk:
- Az adott állat/ok orvosi költségeit, élelmezését az egyesület finanszírozza.
- Gazdi keresésüket, hirdetésüket, örökbeadásukat az egyesület intézi.
Amit kérünk:
- Biztonságos elhelyezés, szerető gondoskodás, rendszeres kapcsolattartás velünk.
Előfordulhat az is, amikor valaki rendelkezik egy éppen eladásra váró, de jelenleg üresen álló ingatlannal. Esetlegesen ez is segítség lehet, mert önkéntesek segítségével az ellátásukat meg tudnánk oldani.
Kérjük, ha bármilyen ötlet felmerül az esetleges segítségnyújtást illetően, jelentkezzen.
Egyre több esetben fordul elő, hogy saját vagy hozzátartozó kutyáját szeretné valaki, hogy átvegyük, és új gazdit keressünk számára. Szeretnénk, ha megértenék, hogy pont azért, mert csak ideiglenesekkel tudjuk az elhelyezést biztosítani, az utcán lévő kóbor kutya mindig elsőbbséget élvez. Ezért kérjük szépen, ha valaki ilyesmit tervez, időben jelezze, ha segítséget kérne a gazdi keresésben, mert egyik napról a másikra nem lehet egy kutyát sem felelősséggel gazdához adni. Kérjük szépen, hogy megfontolt döntéssel segítsék mindennapi munkánkat.
Monodvits Krisztina
elnök
Zöldvölgy Völgységi Kistérségi Környezetvélmi Közhasznú Egyesület

A Zöldvölgy Völgységi Kistérségi Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület IDEIGLENES BEFOGADÓK jelentkezését várja az alábbi e-mail címen: zoldvolgyallatotthon@gmail.com

Tovább olvasom
0

Bevallás a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűz...

Tovább olvasom
0 szines_programok_bataszek_hetvegejen

Színes programok Bátaszék hétvégéjén

Az első alkalommal megrendezett Város Napja programjai július 8-án kezdődtek a Country esttel, mely a Táncolj velünk! Népcsoportok utcafesztiválja rendezvénysorozat része is volt. A fergeteges hangulatról a Country Road zenekar és a Csámpai Country Road Linedance Klub tagjai gondoskodtak. A zenekar rövid koncertjével indult a kellemes nyáresti program, ezt követően a táncosok bemutatója következett, mely után bárki kipróbálhatta, tanulgathatta a lépéseket.

Tovább olvasom
0

2017.12.13. testületi ülés

Tovább olvasom
0 egeszsegfejlesztesi_iroda_bemutatkozasa

Egészségfejlesztési Iroda bemutatkozása

Tovább olvasom
0

120/2020. (V.14.) önkormányzati határozat Városi Óvoda t...

Tovább olvasom
0

2015.02.19. együttes ülés

Tovább olvasom
0 molyhos_tolgy_rajzpalyazat_dijatado

Molyhos Tölgy rajzpályázat díjátadó

Március 21-én jutalmazták a rajzpályázaton résztvevő óvodásokat és általános iskolásokat. Az Európai Év Fája verseny kampány időszakában megjelent 11 napon keresztül 11 általános iskolás egy-egy munkája, melyet sorsolás útján választottunk ki 99 rajzból. Legszívesebben az összes alkotást közzétettük volna, de a Bátaszék Város Önkormányzata által meghirdetett rajzpályázat kereteit megtartottuk, ezért most kerülnek szélesebb nyilvánosság elé a pályaművek a bátaszéki MOLYHOS TÖLGY-ről. Egyfelől az iskola aulájában és folyosóján látható az összes mű, másrészről a fa közösségi oldalán (facebook-on: „Bátaszék legöregebb fája” oldalon) néhány napon belül látható lesz a képgaléria - minden rajzot digitalizáltunk.

Tovább olvasom
0 testuleti_ules_2016_december_14

Testületi ülés 2016. december 14.

Az idei esztendőben 32. alkalommal ülésezett Bátaszék város képviselő-testülete, az idei évben ez volt az utolsó testületi ülés.

Az első napirendi pont a Budai út parkosítására vonatkozó tervek bemutatása, a terveket az ülést követően a város lakói megtekinthetik a bataszek.hu honlapon. A parkosítás célja, hogy a város főtereinek zöld felületei megújuljanak, bővüljenek, a városközpontban megpihenésre alkalmas esztétikus új funkciókkal feltölthető terek kerüljenek kialakításra. A terv része a növényzet telepítése mellett csobogók és köztéri bútorok, padok elhelyezése is a városközpontban.

Ezt követően a testület elfogadta a Bátaszéki Települési Értéktár Bizottság beszámolóját a 2016. évi tevékenységről, valamint az önkormányzati tulajdonú cégek a BÁT-KOM 2004 Kft. és a Bátaszékért Marketing Nonprofit Kft. 2017-es üzleti tervét.

A II. Géza szobor megvalósításáról is megszületett a végső döntés, Imre Péter alkotását a templom előtti tér déli oldalán állíttatja fel a város.

A képviselő-testület címzetes főorvosi cím használatára jogosító oklevelet adományoz városunk polgára dr. Pataki Anna fogorvosnak. A díszoklevél átadásával a város vezetése a doktornő Bátaszéken végzett 43 éves lelkiismeretes és kitartó munkáját kívánja elismerni. A díszoklevél átadására a 2016. december 21-én tartandó polgármesteri állófogadáson ünnepélyes keretek között kerül sor.

Képzéses közfoglalkoztatás indul 2016. december 16-án, mely várhatóan 2017. március 31-éig tart. A programba 3 fő bevonását tervezi az önkormányzat, 2 fő személy- és vagyonőr képzésen, míg 1 fő tisztítás-technológiai szakmunkás képzésen vehet részt a támogatásnak köszönhetően.

A képviselő-testület a továbbiakban döntött a 2017-es évi üléstervről, az eddigiekhez képest további egy fő megváltozott munkaképességű alkalmazott foglalkoztatásáról, és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt I. világháborús hadisír felújítása pályázat benyújtásáról.

 

Tovább olvasom
0 roma_vilagnap_2017__kepekben

Roma Világnap 2017. - Képekben

2017. április 8. szombaton délután, 16.00 órától a Bátaszéki Roma Önkormányzat szervezésében egy rendkívül színes és fergeteges hangulatú Roma világnapi megemlékezésen vehettek rész az érdeklődők a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Kiállítás, interaktív előadás, mesevetítés, versmondás, energikus roma táncok és rendkívül színes zenekarok kavalkádja szórakoztatta a vendégeket. A rendezvény végén a közös zenélés pedig megfogalmazta hangokban is az összetartozás érzését, valamint a  hovatartozás fontosságát, amit dr. Somosi Szabolcs, Bátaszék alpolgármestere is hangsúlyozott köszöntőjében.  

Tovább olvasom
0 valtozas__szocialis_alapszolgaltatasok_intezmenyi_dija_

Változás - Szociális alapszolgáltatások intézményi díja ...

Bátaszék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017.03.29-én tartotta soron következő ülését, melyen elfogadásra kerültek az idei évi személyes gondoskodás körébe tartozó szociális szolgáltatások intézményi térítési díjai.

Az alábbi táblázat tartalmazza az idei évi díjak összegét, melyek 2017. május 1-től kerülnek bevezetésre.

Szociális alapszolgáltatások intézményi térítési díjának megállapítása

Nappali ellátás

  1. Bátaszék városba, továbbá Alsónána, Alsónyék, Pörböly, Sárpilis és Várdomb községek esetében
  2. Bátaszék városban a személyes ruházat tisztántartásának díja

 

Térítésmentes

420.- Ft/óra

Étkeztetés

Bátaszék városban

615.- Ft/nap

Ebédszállítás

Bátaszék városban

50.- Ft/nap

Házi segítségnyújtás gondozási díja

1. Személyi gondozás esetén:

a.) Bátaszék városban és Báta községben

b.) Alsónyék, Alsónána, Pörböly, Sárpilis és Várdomb községekben

c.) mentális támogatás Bátaszék városban, Báta, Alsónyék, Alsónána, Pörböly, Sárpilis és Várdomb községekben

2. Szociális segítés esetén:

a.) Bátaszék városban és Báta községben

b.) Alsónyék, Alsónána, Pörböly, Sárpilis és Várdomb községekben

 

 

420.- Ft/óra

térítésmentes

térítésmentes

 

 

 

420.- Ft/óra

térítésmentes

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Bátaszék városban, Báta, Alsónyék, Alsónána, Pörböly, Sárpilis és Várdomb községekben

 

térítésmentes

 

Megjegyzés:  a.) a házi segítségnyújtás óradíja, a nappali ellátás és a jelzőrendszeres

                              házi segítségnyújtás szolgáltatási díja ÁFA-mentes.

  1. a többi intézményi térítési díj az ÁFA-t tartalmazva a kerekítés szabályainak megfelelően került megállapításra.

Tovább olvasom
0 balazs_janos_zongorakoncert__allva_tapsoltak

Balázs János zongorakoncert - állva tapsoltak

November első hétvégéjén megrendezésre kerülő háromnapos ünnepség első napjának zárasára a bátaszéki kötődésű Balázs János zongoraművész koncertje tette fel a koronát.

Tovább olvasom
0 koszonet_a_bataszekieknek_koszonet_minden_tamogatonknak

Köszönet a Bátaszékieknek, köszönet minden Támogatónknak...

A heteken át tartó Európa Év Fája verseny zárásaként ez a mondat fogalmazódott meg bennünk:

„Az öreg tölgy több száz éve itt él közöttünk, ezáltal megvannak a képességei ahhoz, hogy láthatatlan hidakat építsen a tér és az idő távolságai közé, amivel embereket és nemzedékeket köt össze.”

 

 

Tovább olvasom

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás