Rövid ismertetőanyag

bataszek 2017.05.12, 09:27

 

Városunk helyén már a Római Birodalom idején stratégiai fontosságú utak keresztezték egymást. Településünk, az egykori Cikádor neve 1142-ben kerül be az írásos források közé. A ciszterci rend által alapított apátság körül található település hamar mezovárosi rangot kapott, az évszázadok során lerombolta tatár, török, de az élet mindig újra indult, az itt maradt maroknyi magyar mellé betelepített szláv, majd német telepesekkel. S hogy oseink mindig is szorgalmas, tenni akaró emberek voltak, mi sem bizonyítja jobban, hogy Bátaszék az 1700-as évektol az 1900-as évek közepéig Tolna vármegye egyik legjelentosebb településévé fejlodött. Több mint 20 éve, hogy újra városi rangra emelkedett településünk. Az elmúlt
években mi Bátaszékiek, megszolgáltuk azt a bizalmat, amit a város kulcsával együtt kaptunk. Városunk több, mint a házak, utak, középületek halmaza, a mi városunk az itt élő
emberek közössége, egysége. Látogasson el hozzánk, nézze meg épített örökségünket, találkozzon városunk lakóival, ismerje meg közösségeink hagyományait, kultúráját!


Dr. Bozsolik Róbert
polgármester

ROMKERT

II. Géza király 1142-ben alapított itt Ciszterci Apátságot, amely egészen a török hódoltságig muködött. A mohácsi csata után 150 évig török palánkvár, majd 1718-tól barokk plébánia templom, amelyet az új templom építése után 1903-ban lebontottak. Régészeti feltárása és helyreállítása 1993-2001 között zajlott. Ma városi rendezvények, így a II. Géza Gimnázium
koronázási ceremóniájának helyszíne.

NAGYBOLDOGASSZONY PLÉBÁNIATEMPLOM

Az 1903-ban épült templom, Magyarország ötödik legmagasabb épülete. Oratóriumában Egyházmuvészeti gyujtemény várja a látogatókat. A neogót épületbelsot Blaskovits Bátori Mihály szabadkai festomuvész freskói díszítik, a szertartások fényét az Angster József pécsi muhelyébol kikerült orgona emeli. A város lakói Virágvasárnap Élo Passió eloadásban
elevenítik meg Jézus szenvedését.

MOLYHOS TÖLGY

A több száz éves tölgy a városlakók összefogásának köszönhetoen 2015-ben a „Magyarország Év Fája” lett, 2016-ban pedig elnyerte az „Európai Év Fája” kitünteto címet

SZENT ORBÁN KÁPOLNA

Az öreg tölgy mellett az 1739-es nagy pestisjárvány után kápolna épült a szolohegyek patrónusa, Szent Orbán tiszteletére, ahova azóta is körmenetben vonulnak ki az emberek május 25-én. 

KÁLVÁRIA KÁPOLNA

A bátaszéki barokk Kálvária a sík vidéki kálváriák típusába tartozik, építészeti ritkaság, a korai barokk szobrai remekmuvek. Stációit Adorjányi Endre erdélyi szobrászmuvész  dombormuvei díszítik.

BÁTASZÉKI TÁJHÁZ

Különleges gyujteményekben gazdag, itt látható három bátaszéki népcsoport néprajzi hagyatéka, a Ciszterci Romkert régészeti leletei, az iskolatörténeti és borászati kiállítás, valamint a híres faragott, Székely Kálvária. 

BÁTASZÉKI BOR, GASZTRONÓMIA

BÁTASZÉKI BOR-ÁSZOK Kft.
Bátaszék, Bonyhádi út 16.
+36 20 464 5171
bataszeki@boraszok.t-online.hu

GARAI PINCÉSZET Kft.
Nyéki-hegy, hrsz.878
+36 20-945 4377
garaizoltan68@gmail.com
www.garaipince.hu

GERENCSÉR PINCE
Kövesdpuszta Svábhely u. 23
+36 20-934 7484
gege1969@citromail.hu

MAUTHNER PINCE
Bátaszék, Szenta völgy 88.
+36 20-325 5384
weinshop@mauthnerbor.hu
www.mauthnerbor.hu

MESTRINELI BORÁSZATI Kft.
Dunaszekcso, Török u. 12.
+36 20-260 1542
mestrineli@gmail.com

SZELESHÁT BORÁSZAT Kft.
Bátaszék-Lajvér, Hegyalja u. 2.
+36 74-506-156
szeleshat@szeleshat.hu
www.szeleshat.hu

VÁR-BOR Kft.
Bátaszék Bonyhádi út 7.
WERNER PINCÉSZET
WBA BORFELDOLGOZÓ BT.
Bátaszék, Lajvér u. 18/b.
+36 30 936 3003
+36 30 474 0018

 

VENDÉGLÁTÁS

IPAROS KÁVÉZÓ
Bátaszék, Árpád u. 13.
+36 30 489 6804

TERCIA VENDÉGLŐ
Bátaszék, Budai u. 2.
+36 70-350 2763
berkomark@freemail.hu

TALIZMÁN VENDÉGLŐ
Bátaszék, Bajai u. 16.
+36 74-492 590
 

LÁTNIVALÓK

Bátaszéki Nagyboldogasszony plébániatemplom
Elso magyar ciszterci apátsági templom romkertje
Mariahilf – Sergíto Szuz Mária kápolna
Teréziániumi Akadémia épületei
Dr. Hermann Egyed emlékszoba
Nepomuki Szent János kápolna
Szentháromság szoborcsoport
Egyháztörténeti gyujtemény
Szent Orbán kápolna
Kálvária kápolna
Bátaszéki Tájház

RENDEZVÉNYEK
II. Géza felvonulás és koronázási ceremónia
Bátai Szentvér búcsú kétutas zarándoklata
Virágvasárnapi élo passió
Királyi gasztronómiai est
Bátaszéki Bornapok
Orbán-napi búcsú

TURISZTIKAI
INFORMÁCIÓS PONT
7140 Bátaszék, Budai u. 4. | +36 74 950 455
turisztikaiinfopont@t-online.hu

A kiadvány megjelenését támogatta:
Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás,
Bátaszék Város Önkormányzata

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás