Speciális Önkéntes Területvédelmi Tartalékos képzést indít a honvédség

cikador 2021.01.07, 10:25

Speciális Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (SÖTT)

 

A kormány által indított gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyteremtési intézkedéseihez a Magyar Honvédség is csatlakozott. A honvédség az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója, így számunkra egyértelmű volt, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerepet vállaljunk, akár több ezer fő foglalkoztatásával. Ennek eredményeként egy új, speciális önkéntes területvédelmi tartalékos (SÖTT) katonai szolgálati forma bevezetésére került sor.

A szolgálati forma a munkahelyüket elveszítő, elhelyezkedni szándékozó, 18. életévüket betöltött, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező magyar állampolgároknak kíván segíteni. Több mint ezer fő csatlakozott már a programhoz, de továbbra is nagy az érdeklődés, köszönhetően a közeli munkalehetőségnek, a határozott idejű munkavégzésnek. A kormány támogatásával a honvédség 2021-ben is stabil kereseti lehetőséget nyújt azoknak az állampolgároknak, akik elvesztették munkahelyüket és csatlakoznának. A speciális tartalékos szolgálat lehetőséget nyújt a jelentkezőknek, hogy hat hónapon keresztül képezhessék magukat, szert tegyenek honvédelmi ismeretekre és emellé anyagi támogatásban részesüljenek.

A jelentkezés feltétele a büntetlen előélet és egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton való megfelelés. A felvételt nyert katonák három ciklusban végzik hat hónapos kiképzésüket, amely alapkiképzésből, általános lövész kiképzésből és szakkiképzésből áll. Ez idő alatt bruttó 161 ezer forintos illetményt, utazási költségtérítést, ruházati ellátást és étkezést kapnak. A foglalkozások heti 40 órás elfoglaltságot jelentenek. A szolgálat vállalása további 6 hónapra meghosszabbítható, de ha valaki úgy dönt, hogy visszatér a civil életbe, azt bármikor, hátrányos következmények nélkül megteheti. Ha viszont megtetszik ez a hivatás, akkor lehetőség van az önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) vagy az önkéntes műveleti tartalékos (ÖMT) szolgálati formát választani, illetve a jelentkezők dönthetnek úgy is, hogy pályájukat szerződéses katonaként folytatják, amennyiben megfelnek az ehhez szükséges fizikai, pszichikai és egészségügyi feltételeknek.

A Magyar Honvédség mindenki számára életre szóló karrierlehetőséget és kiszámítható életpályát biztosít, hiszen a klasszikus katonai feladatok mellett, szinte valamennyi civil szakma képviselőit tudjuk foglalkoztatni.

 

A SÖTT katonai szolgálati forma iránt érdeklődőknek a toborzó iroda ad tájékoztatást.

Cím: 7100 Szekszárd, Bezerédj utca 29-31. 

Toborzó Iroda elérhetőségei: tolna.toborzo@mil.hu  Tel: 06-74-510-158

Ügyfélfogadás

hétfőtől- csütörtökig: 08:00-15:30

pénteken: 08:00-12:00       

 

 

 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás