Székely Albert faórája

bataszek 2016.08.12, 12:55

 

A millenniumi záró ünnepségsorozat alkalmával került a székely szobába az a faóra, melyet Székely Albert józseffalvi ezermester készített 1943-ban. A mester régi órákat javítgatva tanulta ki az ácsmesterség mellett az órák szerkezetét. Ezután már valóra válthatta álmát, hogy egy 2 méter magas "szalonórát" készítsen. Három ilyen óra készült, melyből a tájházban található időrendben a harmadik darab. A korabeli Filmhíradó is beszámolt a szabadkai vásáron bemutatott óráról. Nem készült el teljesen, a külső faragások félbemaradtak, de az óraszerkezet működött. A második világháború eseményei kapcsán az óra Szegeden egy katolikus plébánosnál kötött ki. Innen került a szegedi múzeumhoz, ahol a pincében raktározták. Az évtizedek alatt állapota sokat romlott, megrongálódott. Feliratának egy részét levésték - rendszer-idegennek nyilvánult a kormányzó Horthy Miklósra való hivatkozása miatt. Időközben Székely Albert sem volt olyan helyzetben, hogy tehetett volna valamit az óráért. Péter András Bátaszéki asztalos mester vállalta a felújítást, bár már nem sikerült működőképes állapotba hoznia. A bátaszéki székelység magáénak érzi, hiszen jelképezi számukra az egykori otthont, a sorsközösséget. A tájház látogatóinak egyik kedvence az óra, nagy népszerűségnek örvend mind sorsa, mind művészi értéke miatt.​

A kiállítás-bővítés első szakaszában az oldalépület egyik helyiségben iskolatörténeti kiállítás, a másikban régi helyi mesterségek fennmaradt eszközeiből (kékfestő, fényképész, cukrász) összeállított ízelítő készült el. Ugyanekkor az istállóban és az un. hátsóudvarban mezőgazdasági gépek, eszközök kaptak helyet. Az egykori présházból kialakított 50 személy befogadására alkalmas közösségi helységben lehetőség nyílik különböző foglalkozások megtartására - alkalomadtán vendéglátásra is. Szükség esetén a régiből átalakított hátsó konyhában "sütni-főzni" is lehet. 2005. májusában az épület pincéjében elkészült a városunk területén egykoron működő Ciszterci apátság leleteiből összeállított gazdag régészeti kiállítás. A pince rövidebb szárnyában a szőlő-fedolgozás és borászkodás eszközei kaptak helyet.

 

 

 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás