Testületi ülés 2017. június 28.

cikador 2017.06.29, 10:28

Bátaszék Város Önkormányzata megújította a II: Világháború előtt adományozott díszpolgári címeket, melyek az elmúlt évtizedekben ugyan feledésbe merültek, de az egykori dokumentumokból igazolják meglétüket. A javaslatot a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta, valamint köszönetét fejezte ki Jordán Krisztián kutatómunkájáért. Az egykori kitüntetettek arcképei elhelyezésre kerülnek a Városháza Bátaszék díszpolgári dicsőségfalán.

A Garay utcában parkolóhelyek kialakítására kerül sor, a testület kiválasztotta ennek kivitelezőjét, döntött a könyvtár felújításának kivitelezőjéről is. Döntés született a szerb emlék-kereszt felállításáról is, mert kiemelten fontos minden közösség, nemzetiség, népcsoport emlékének ápolása, melyek Bátaszék történetét alakították. A Baross utca és a Szent György utca elágazásában elhelyezésre kerülő emlékmű az egykor jelentős számú szerb közösségnek és az egykori szerb templomnak állít emléket. A helyszín kiválasztásában az egyház képviselői is tevékenyen részt vettek.

A testületi ülésen újabb lépést tett a város afelé, hogy Bátaszéknek horgásztava lehessen. Az önkormányzat háromoldalú szerződést kötött a tulajdonossal a Wienerberger Zrt-vel, és a Bátaszéki Horgász egyesülettel, mint tényleges üzemeltetővel. A szerződésnek köszönhetően lehetőség nyílik a halgazdálkodásra, a remények szerint az idén 70 esztendős Bátaszéki Horgász Egyesület jubileumi ünnepségét már itt szervezheti.

 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás