Testületi ülés 2017. november 29.

bataszek 2017.11.30, 08:44

Befejeződtek a beruházások, melyekről az év során döntött a testület: januártól megújulva nyit a könyvtár, elkészült a Babits utcai járdaszakasz felújítása, a végéhez közeledik Kövesden a csapadékvíz elvezetés rekonstrukciója. Minden tervezett beruházás rendben lezajlott és az idei évben lezárul.
Ahogy év vége felé közeledve szokás a testület tárgyalta a helyi adók kérdését, 2018-ban Bátaszék város képviselő-testülete nem kíván a helyi adókon emelni. Változás várható azonban a kegyeleti közszolgáltatás igénybevételének díjaiban, a 2018-as évtől a temetői szolgáltatások díjai egységesen 8%-os mértékben emelkednek. Megszüntetésre kerül a szociális bérlakások kategóriája, jelenleg ez négy lakás bérleti díját érinti, ezek díjai január 1-től a költségelven bérbe adott lakások díjaira emelkednek.
Elfogadta a testület a 2018-as év rendezvényprogramját, 2018-ban a tervek szerint befogadó színházzá válhat a Petőfi Sándor Művelődési Ház, a nyári időszakban pedig a Piactéren található rendezvénytér alakulhat szabadtéri színházzá. A tavalyi évben sikeres rendezvényeket 2018-ban is megvalósítja a város, jövőre is lesz Város Napja és harmadszor is megrendezik a Bátaszéki Bornapokat.
2017. december 31-ig minden település köteles a közigazgatási területére kiterjedően településképi rendeletet alkotni. Ennek kapcsán készült el a Településképi Arculati Kézikönyv, melyben szerepel a helyi védelem alá veendő területek és épületek listája. A településképi rendeletben megfogalmazásra került a helyi értékek megőrzésének támogatása is. A témával kapcsolatos lakossági fórum 2018. január 8-án 17 órakor kerül megrendezésre.

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás