35 kisgyermeknek ültettek fát
Az idén kilencedik alkalommal nyílt lehetőség a településünkön élő vagy bátaszéki kötődésű családoknak arra, hogy kisbabájuk születését egy facsemete elültetésével is megünnepeljék.
Tovább olvasomAz idén kilencedik alkalommal nyílt lehetőség a településünkön élő vagy bátaszéki kötődésű családoknak arra, hogy kisbabájuk születését egy facsemete elültetésével is megünnepeljék.
Tovább olvasomCsekély érdeklődéssel zajlott november 21-én az a lakossági fórum, melyet Bátaszék Város Önkormányzata kezdeményezett a város településrendezési eszközeinek felülvizsgálatáról.
Tovább olvasomBorbás Andrea, selyemfestő kiállítását április 22-én, a Föld Napján nyitotta meg dr. Bozsolik Róbert polgármester. Köszöntőjében beszélt a természettudatosság, a természetvédelem fontosságáról, melynek bátaszéki jelképe a több száz éves molyhos tölgy, valamint elmondta, hogy ez a kiállítás az első megnyilvánulása annak a szándéknak, ami a jövőben folyamatosan képzőművészeti alkotásokkal töltheti meg a művelődési ház kiállítótermét. A kiállítás előzetes bejelentkezéssel megtekinthető a bátaszéki Petőfi Sándor Művelődési Ház kiállítótermében 2017. június 16-ig.
Tovább olvasomMegkezdődött a XXIX. Bátaszéki Matematikaverseny a Kanizsai Dorottya Általános Iskolában.
Tovább olvasomBátaszék város polgármestere, dr. Bozsolik Róbert napirend előtt beszámolt az október 14. óta eltelt időszak eseményeiről, egyeztetéseiről,
Tovább olvasomA Tolnatáj Televízió Kerekasztal műsorában dr. Bozsolik Róbert polgármester tekint vissza az elmúlt egy évre.
Tovább olvasom2017. június 30. – július 1-jén ünnepelte városunk 875 éves évfordulóját és testvérvárosunkkal, Besigheimmel 25 éves partnerkapcsolatát.
Tovább olvasomA Nemzeti Bor Maraton települések közötti versenyében, melyen 103 település vett részt Bátaszék a 2. helyezést érte el és különdíjat is kapott.
Tovább olvasomSzeretettel köszöntöm Bátaszék Város Önkormányzata nevében a szociális munka területén dolgozó munkatársakat!
Tovább olvasomMájus 13-án a Petőfi Sándor Művelődési Házban a Közösségek hete programhoz csatlakozva megemlékeztek a holokauszt áldozatairól.
Tovább olvasomA városvezető, dr. Bozsolik Róbert napirend előtt tájékoztatta a képviselő-testület tagjait az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről.
Tovább olvasomFennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület.
Tovább olvasom